Gondolom nem egyszerű röviden összefoglalni a börtönben töltött hónapokat, de mi az, ami nagyon mélyen benned maradt a 150 napból?
Stohl András: Március 5-én jöttem ki a börtönből, úgyhogy már elég sok idő eltelt ahhoz, hogy csak a szépre emlékezzek. De valószínű ebből a szempontból is jó ez a könyv nekem, hiszen ha beleolvasok, akkor újraélem azokat a napokat, az ott töltött perceket. Nem feltétlenül csak szörnyűséget érzek, azért akárhogy is van, az ember alkalmazkodik, és ott bent is tudtam sokat nevetni, és megpróbáltuk a könyvet is Szalai Viviennel úgy megírni, hogy azon lehessen röhögni. Persze az a világ szörnyű, senki ne kerüljön be, de ott is csak emberek élnek, ott is van humor és szomorúság, és sok minden más. Azt, hogy mit tanultam belőle még nem tudom, de azt már biztosan, hogy hasznos volt. Hasznos, ez a jó szó rá. Nem tudom, hogy miben és mennyiben változtam meg, ezt majd a külső szemek megmondják, de az kétségtelen, hogy kitörölhetetlen az életemből.
Mi volt a legnehezebb ebben az élethelyzetben?
S.A.: Talán az, amikor becsukódott mögöttem az ajtó. Bár az egy kicsit könnyű is volt, mert akkor már annyi újságíró volt a bejáratnál, hogy már jobb volt bent, mint odakint. Aztán utána sok minden nagyon nehéz volt, hiszen sok mindenről nem tudtam semmit, semmit nem értettem, nem tudtam, hogy minek mi lesz a következménye. Nem éreztem magam soha biztonságban. Egy olyan környezetből jöttem, ahol én nagyon jó helyzetben és pozícióban voltam, tudtam, hogy s mit kell csinálnom, aztán bekerültem egy totál információnélküli új helyzetbe, ahol nem tudtam milyen viselkedési normáknak kell megfelelni. De ugyan ilyen nehéz volt az is, hogy iszonyatosan unalmas volt, nagyon lassan telt az idő.
Fontos dolgot említettél: „már csak a szépre emlékezem!” Merthogy voltak ilyen pillanatok is?
S.A.: Voltak persze. Nagyon más a börtönben minden. Máshogy látod a rácsok mögül a világot. Más a karácsony, más a család, másnak látod a saját értékeidet és a barátaid szeretetét. Furcsa erről így beszélni, és talán nem is jó szó erre, hogy szép volt, de azért egy-egy levél, ami kintről érkezett, és főleg az, hogy akiktől jött, az mind-mind nagyon szívmelengető volt. És most nem feltétlenül csak a családra gondolok.
Voltak olyan barátok, akik hátat fordítottak neked a 150 nap alatt?
S.A.: Nem senki. Az égvilágon senkit nem veszítettem el! Ez például nagyon nagy értéke ennek az egésznek, ha mondhatjuk ezt, hogy az bebizonyosodott, hogy nekem egyetlen barátom nem fordított hátat. Azért ez jó érzés!
Megérdemelted a büntetést?
S.A.: Abszolút meg! Ismétlem: abszolút meg!
