Belföld

Kivonul Magyarországról a Bricostore

Ezer embert bocsáthatnak el.

A Bricostore barkácslánc december 31-ével kivonul Magyarországról – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek, hozzátéve, hogy emiatt legalább ezren veszíthetik el munkahelyüket. Sáling József jelezte, hogy szerdán kereste meg őket a francia tulajdonú áruházlánc vezetősége az üzletek bezárásának hírével. Hozzátette: a korábbi tervek szerint már november végén bezártak volna a Bricostore üzletek, de a dátumot kitolták az év végéig.

A Bricostore honlapján elérhető információk szerint a magyarországi BricoStore cégcsoport tulajdonosai a francia Bricostore Holding S.A.S.  A vállalat 1997-ben telepedett meg Magyarországon, jelenleg kilenc áruházat működtet Törökbálinton, Győrben, Budakalászon, Fóton, Soroksáron,Székesfehérváron, Csömörön, Szekszárdon, valamint Miskolcon. A cég miskolci áruháza 2007 decemberében nyílt, azóta nem nyitott új áruházat Magyarországon a Bricostore.

Az MTI csütörtökön nem érte el a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjét.
A céginformációs adatok szerint a kft. vesztesége 2009 óta folyamatosan nőtt: 2009-ben több mint 740 millió, a következő évben 1,6 milliárd, majd 2011-ben már csaknem 2,2 milliárd forintos mínuszt könyvelt el. A Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. a céginfó adatai szerint 670 munkavállalót foglalkoztat. A Bricostore, honlapja szerint további két céggel, a Bricostore Hungária Beszerzési Kft.-vel. és a Bricostore Hungária Ingatlan Kft.-vel van jelen Magyarországon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik