Múlt héten megérkeztek Csongrád megyébe is a szezonális influenza elleni, ingyenes vakcinák, már szét is osztották őket a háziorvosok között, így az erre jogosultak már mindenhol megkaphatják a védőoltást – közölte a Szeged24 kérdésére a Csongrád megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének megyei tisztifőorvosa.
Dr. Tombácz Zsuzsanna elmondta: az idei vakcina összetett, mindhárom influenza vírus ellen véd, és miután tavaly télen a B influenza vírus mutálódott, azaz módosult, eszerint változtattak az oltóanyagon is.
A főorvosnő emlékeztetve a magas fokú lázzal, végtagfájdalommal, elesettséggel és akár súlyos szövődményekkel is járó – melyek a krónikus betegekre halálos kimenetelűek is lehetnek – betegségre, azt ajánlotta, hogy a krónikus betegek éljenek az ingyenes oltás lehetőségével.
Dr. Tombácz Zsuzsanna a várandós anyukák és az egészségügyben dolgozók beoltásának fontosságára is felhívta a figyelmet, hozzátéve, hogy bár vannak olyan szakmában dolgozók, akiknek hacsak nem krónikus betegek is közben, automatikusan nem ingyenes az oltás – például a pedagógusoknak vagy más, emberekkel foglalkozó, sok fős közegben tevékenykedőknek – lehetőség szerint ők is oltakozzanak be.
A Szeged24– által felhívott egyik legnagyobb patikaláncnál arról tájékoztattak: a gyógyszertárakban is kapható 3200 forintért az új, komplex vakcina.
Dr. Tombácz Zsuzsanna a jelenlegi influenza-helyzetről szólva arról is beszámolt: bár már jelentettek nekik influenzaszerű eseteket, maga a vírus egyelőre még nem volt kimutatható sehol sem Csongrád megyében, inkább a más vírusok által okozott felső légúti betegségek jellemzőbbek. A főorvosnő úgy becsülte: január közepe, vége táján jelentkezhet majd nagy esetszámmal, járványként az infuenza.