Belföld

Orbán: Milyen megszorítások?

Megszoritas(210x140)(2).jpg (megszorítás, öv)
Megszoritas(210x140)(2).jpg (megszorítás, öv)

Délután tárgyal a kormány a büdzsé végleges kereteiről.

A miniszterelnök közölte: a mai magyar gazdasági modell legnagyobb sikere, hogy az ország megszorítások nélkül jut ki a válságból. Magyarországon nincsenek megszorítások, nem voltak és nem is lesznek, a kabinetnek csak akciótervei, átszervezései vannak, a terheket pedig kifejezetten a nagy cégekre és a bankokra helyezi, nem az emberekre – mondta Orbán Viktor. A kormányfő abban bízik, hogy 2013 a magyar gazdaság nemzetközi tekintélyének növekedéséről szól majd.

A jövő évi költségvetést hamarosan elfogadhatja a parlament, “ehhez kell hoznunk néhány döntést” – tette hozzá a kormányfő, aki szerint a kormányülésen a 2013-as költségvetési törvényjavaslat mellett szó lesz az önkormányzati adósságról és az unió következő hétéves büdzséjével kapcsolatos, Brüsszellel folyó vitáról is. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az eheti kormányülésre kellett előterjesztést tennie arra, szükségesek-e még gazdasági intézkedések a november 7-i európai bizottsági országjelentés nyomán.

Előzőleg több lap is arról írt, hogy újabb különadókkal jön a Matolcsy-csomag 3.0, hiszen a Népszabadságnak Orbán Viktor előzőleg arról beszélt, hogy az EU kalkulációi szerint is el szeretnék érni a 2,7 százalékos hiánytervet 2013-ra vonatkozóan, ami további 60 milliárd forintnyi kiigazítással járhat, és ha a korábbi logikából indulunk ki, akkor ez is “hard-cash” vagyis könnyen és pontosan számszerűsíthető intézkedéseket (különadó, bankadó) tartalmazhat.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik