Belföld

Átadták a Kaptár Ifjúsági és Prevenciós Irodát Székesfehérváron

A helyiség avatására a „Pont Neked – ifjúsági és kábítószer prevenciós szolgáltatások fejlesztése Székesfehérváron” című projekt keretében került sor.

A júliusban indult kétéves program megvalósítására a SZITI Szociális Egyesület, a Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány és A Szabadművelődés Háza alkotta konzorcium 80 millió forint pályázati támogatást nyert. Az iroda számos tanácsadó szolgáltatással várja a fiatalokat a hét minden napján, és működik az úgynevezett mobil iroda is.

A SZITI Szociális Egyesület által szervezett ifjúsági és prevenciós szolgáltatások az elmúlt években jelentős hangsúlyt kaptak a város civil életében. A Kaptár Ifjúsági és Prevenciós Iroda egy olyan felújított, komfortos közösségi teret biztosít, ahol az élet minden területére kiterjedő tanácsadással és számos egyéb szolgáltatással állnak a fiatalok rendelkezésére a hét minden napján 10 és 18 óra között.

Az érdeklődők részt vehetnek alkohol és drogprevenciós, pályaválasztási, párkapcsolati tanácsadáson, információkat kaphatnak a nemzetközi és hazai önkéntesség témakörében, és különféle magazinokat olvashatnak. Nem marad el a hagyományos segítségnyújtás sem, lehet internetezni, nyomtatni, faxolni és telefonálni. Egy gépkocsi segítségével működtetik azt a mobil irodát, amely a lakótelepi közösségekben támogatja az ifjúságsegítők munkáját. Az információszolgáltatást három főállású munkatárs és négy önkéntes látja el, a tanácsadók igény szerint online is elérhetőek emailen vagy chaten. A célcsoport elsősorban a 12-30 év közötti korosztály, de szívesen segítenek bárkinek.

„2010 őszén merült fel annak ötlete, hogy a civil szervezeteknek adjuk át a Technika Házát. Bebizonyosodott, hogy az épület alkalmas erre a célra, hiszen ma már számos fontos funkció működik itt, és professzionális feladatellátás folyik.” – hangsúlyozta köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere.

Cser-Palkovics András szavai szerint a Kaptár Ifjúsági és Prevenciós Iroda egy olyan közösségi pont, amely nemcsak a fiatalokat szolgálja, hanem rajta keresztül az önkormányzat is megismerheti az őket foglalkoztató problémákat és tevékenyen részt vehet ezek orvoslásában. A polgármester arra biztatta az ifjúságot, hogy minél szélesebb körben vegyék igénybe az iroda szolgáltatásait!

„A fiataloknak nem egyszerű alkalmazkodniuk a 21. század kihívásaihoz, éppen ezért örvendetes, hogy alakulnak olyan pontok, helyiségek, ahol támogatják, segítik őket.” – emelte ki az iroda avatása kapcsán Mihalovics Péter, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kabinetfőnöke. Elmondta: az egyik legfontosabb feladat a drogkérdés kezelése, hiszen kábítószeres problémákkal szinte mindenki találkozik valamilyen formában az élete során. Szavai szerint lényeges, hogy meghallgassák a fiatalokat, alternatívákat, gyakorlati tanácsokat adjanak számukra, és lehetőséget biztosítsanak a hiteles személyekkel való találkozásra. Mihalovics Péter úgy látja, hogy Székesfehérvár jó úton jár, hiszen felismerte, hogy a város sikerének egyik kulcsa a fiatalokkal való törődés.

Domokos Tamás, a SZITI Szociális Egyesület elnöke hangsúlyozta: legfontosabb feladat, hogy segítsék a fiatalok felnőtté válásának folyamatát. Ennek érdekében összekapcsolják a prevenciót és egyéb szolgáltatásokat, és szeretnék elérni, a székesfehérvári fiatalok a városban maradjanak vagy ide térjenek vissza, hiszen rajtuk áll a megyeszékhely sikeres jövője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik