Belföld

Takarékos mentéssel sem lesz gond

A villanyszámlán, a papírhasználaton, sőt még a takarításon is spórolna a mentőszolgálat. Az MSZP a betegek életét félti, az OMSZ viszont állítja: nem kell aggódni, csupán gazdaságos működésre törekszenek.

Csökkentenék a koraszülött-mentési kapacitást, több utángyártott gépjárműalkatrészt használnának, és felülvizsgálnák a szociális-jóléti juttatásokat – egyebek mellett ez szerepel az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) most készült intézkedési tervében, írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lap birtokába került, Mártai István főigazgató által jegyzett – több tucat kiadáscsökkentő és bevételnövelő ötletet tartalmazó – tervezet szerint: növelnék az önkéntes munkaerő létszámát, megvizsgálnák a régiók esetleges összevonását a korlátozott támogatás miatt, és a lehető leghosszabb időre emelnék a szállítói számlák kifizetésének határidejét. Felülvizsgálnák, illetőleg szigorítanák a VIP bankkártyák, a telefonok és a személygépkocsik magáncélú használatát is. (A megtakarítási lehetőségekről bővebben keretes írásunkban olvashat.)

Az intézkedések egy részénél azonnali végrehajtást ír elő Mártai István, a másik részénél különféle határidők szerepelnek, így például november 30., december 31.

Szorul a nadrágszíj

1. Megvizsgálnák a koraszülött-mentési kapacitás csökkentését.
2. Felülvizsgálnák a régiók esetleges összevonását a korlátozott támogatás miatt.
3. A papírfelhasználás csökkentése érdekében elterjesztenék a kétoldalas nyomtatást, bevezetnék az elektronikus aláírást és a papíralapú dokumentumkezelés helyett áttérnének az elektromos alapúra.
4. Az utazási költségek csökkentése érdekében videokonferenciákat tartanának.
5. Hatékonyabbá tennék a Markó utcai tömb fűtési rendszerét, és felmérnék ennek forrásigényét, illetve a várható megtakarítás mértékét.
6. Alkony- és mozgásérzékelős kapcsolókat szerelnének fel.
7. Nagyobb számban használnának utángyártott gépjármű-alkatrészt.
8. Felülvizsgálnák az OMSZ által fizetett bérleti díjakat, és törekednének az ingyenes használatba vagy állami tulajdonba való átvételre.
9. Szigorítanák a VIP bankkártyák, a telefonok és a személygépkocsik magáncélú használatát.
10. Az új gépkocsik beszerzésével összhangban a következő évre halasztanák a javításokat és a karbantartásokat.
11. Felülvizsgálnák – többek közt – a szociális-jóléti juttatásokat, a futó beruházásokat, illetve javaslatokat dolgoznának ki a fizetési határidők megváltoztatására.
12. Növelnék az önkéntes munkaerő létszámát.
13. Drasztikusan csökkentenék a túlóra-felhasználást.
14. Megszüntetnék vagy a törvényi 50 százalékra csökkentenék a nyugdíjazáshoz kötődő felmentési idő alatti munkavégzés alóli mentességet.
15. Közös megegyezéssel a lehető leghosszabb időre emelnék a szállítói számlák fizetési határidejét.
16. Felülvizsgálnák a kiszervezett tevékenységeket, így például a portaszolgálatot és a takarítást.
17. A bevételek növelése érdekében megvizsgálnák a Telenorral kötött reklámszerződést, áttekintenék az OMSZ-es objektumok felületeinek hasznosítását és a toronybérleti szerződéseket.
18. Bővítenék a mozgóőrségi tevékenységet, és a rendezvények biztonságtechnikai bejárásait díjkötelessé tennék.

A „bajtársaknak” küldött intézkedési terv – a lap szerint – arra utal, hogy az OMSZ komoly anyagi gondokkal küzd. Kerestük a mentőszolgálatot, hogy megtudjuk, miért volt szükség a tervezet létrehozására, milyen egyéb kiadáscsökkentő és bevételnövelő ötlet szerepel a dokumentumban, és mekkora megtakarítást remélnek az intézkedésektől.

Győrfi Pál kommunikációs és pr-igazgató megkeresésünkre azonban mindössze annyit közölt: csak úgy, mint minden állami intézmény, az OMSZ is költséghatékony, takarékos működésre törekszik. „A mentők sem tesznek mást, mint hogy igyekeznek minden felesleges kiadást visszafogni, és az adófizetők forintjait az alapfeladat, az életmentés érdekében felhasználni. Az intézkedési terv e korábban is gyakorolt szemlélet jegyében foglal össze újabb lehetőségeket. A takarékosság a betegellátás biztonságát nem veszélyeztetheti” – tette hozzá.

Mondjon le!

Havas Szófia, az MSZP egészpolitikusa szerint azonban „a koraszülött-mentést összevont régiók szerint megrajzolni több mint szakmaiatlan, életveszélyes!”. Mint fogalmaz, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter intézkedéseikkel „súlyosan veszélyeztetik a gyerekek és felnőttek egészségét és életét”.


Fotó: Neményi  Márton

„A koraszülött-mentési kapacitáson akar spórolni a mentőszolgálat, de korlátozza a benzinfelhasználást és az életmentő gyógyszerek alkalmazását is, mert máshonnan már nem tud elvonni! (…) Kaotikus betegutak, fizetés nélküli dolgozók, végtelen várólisták, a pályát és az országot elhagyó orvosok és nővérek. Ezek az eredményei a Fidesz-kormány egészségpolitikájának” – áll Havas Szófia közleményében, aki pártja nevében „azonnali lemondást követel az államtitkártól és miniszterétől”.

Százból nyolc

A koraszülött-mentési kapacitás csökkentése, ha nem is feltétlen „életveszélyes”, fájdalmasan érintheti az amúgy is súlyos gondokkal küzdő gyermekellátást. Magyarországon minden 100 újszülöttből nyolc kis súllyal jön a világra, és a csecsemőhalálozási mutató most először került 5 ezrelék alá.

A Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján évente 550 beteg újszülöttet és koraszülöttet kezelnek, a csecsemőhalálozás szempontjából az utóbbiak a legesendőbbek. Dr. Tulassay Tivadar, a klinika igazgatója az FN24-nek elmondta: míg a koraszülöttek és kis súlyú újszülöttek aránya az Európai Unióban 3-4 százalék között van, Magyarországon ez 8 százalék. „Rizikóval, betegséggel, intenzív ellátást igényelve jönnek világra, és leginkább tüdő- és szívérrendszeri betegségekbe halnak bele” – magyarázta. Hozzátette: az orvoshiány és a növekvő elvándorlási kedv ráadásul a koraszülött intenzív osztályt is súlyosan érinti.

Lélegeztető-gate

Mint az a keretes írásunkban is szerepel, az OMSZ a járműparkot érintő esetleges kiadásokon is csökkentene, mégpedig úgy, hogy nagyobb számban használnának utángyártott gépjármű-alkatrészt. Pedig olykor az újakkal sincs minden rendben.

Mint arról korábban beszámoltunk, amennyiben az újonnan vásárolt „B”-típusú kocsikban lélegeztetésre van szükség, akkor meg kell állni, kiemelni a beteget az autóból, úgy lélegeztetni egy másik rohamkocsi érkezéséig – legalábbis ez szerepel egy, a szerkesztőségünkhöz került főigazgatói utasításban. Egy rosszul elhelyezett szekrény okozza a problémát, ugyanis elfoglalja a fej felőli ellátáshoz szükséges helyet, emiatt nem lehetséges a lélegeztetés a szabályos eljárásnak megfelelően.

Az atlatszo.blog.hu oldal szerint a „szekrény-malőr” ráadásul nem a szállító cég hibájából következett be. Az ajánlattételi felhívás műszaki leírásából az derül ki, hogy az OMSZ maga kérte a tároló fejrész mögötti elhelyezését.

Győrfi Pál továbbra is hangsúlyozza: „Az autók feladatuk ellátására minden esetben (így lélegeztetést igénylő esetek ellátásának megkezdésére is) alkalmasak.” Szerinte a „betegellátás feltételei érezhetően javultak” az új mentőautóknak köszönhetően.


Fotó: Neményi Márton

„A gépkocsik minden esetben megfelelően helytálltak, felszerelésükkel és nem utolsósorban a személyzet munkájának köszönhetően megbízható segítséget nyújtottak a rászorulóknak. A kocsikkal dolgozó szakemberek az első hetek után részletesen beszámoltak a járművel, annak felszerelésével kapcsolatos tapasztalataikról.  A beszámolókból kitűnik, hogy az új mentőautók külső és belső kialakítása is komoly előrelépést jelent” – részletezte lapunknak.

Van? Nincs? Hova tűnt?

A drasztikus kiadáscsökkentő intézkedés – egyebek mellett – azért meglepő, mert szeptember végén Mártai István még arról beszélt, hogy 11 milliárdos fejlesztésbe kezd a mentőszolgálat. A Pécsi Sürgősségi Napok elnevezésű rendezvényen azt mondta: az európai uniós pályázati forrásnak köszönhetően jövő év végéig 22 új mentőállomás építésére, 60 felújítására, valamint a 2012 végéig érkező 60 autón felül további 200 mentőjármű beszerzésére lesz lehetőség.

Hozzátette: reméli, hogy heteken belül megkötik a fejlesztéssel kapcsolatos támogatási szerződéseket, és hamarosan a légimentés korszerűsítését is elkezdhetik. Az erről szóló, a közelmúltban elkészült koncepció szerint 4 légi bázist újítanának fel, és a jelenlegi 8 mellé egy újabb mentőhelikoptert szereznének be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik