Belföld

Mi a baj buszmegállók oszlopaival?

Több olvasónk is jelezte, hogy egyes buszmegállókban nem mindig működnek az információs oszlopok és a jegyautomatákat sem tudták használni. Utánajártunk, hogy mi okozza a hibát és meddig tart az üzemzavar.

Olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy az elmúlt napokban nem mindegyik buszmegállóban működtek az okosbuszrendszer berendezései. Megnéztük, s valóban: egyes buszmegállókban a totemoszlopok és a jegyautomaták is üzemképtelenek voltak. A menetrend ugyan leolvasható a kihelyezett táblákról is, ám a bérletek és menetjegyek megvásárlása már komolyabb gondot okozott. Sokna próbáltak vásárolni az automatákból, eredménytelenül.

Felkerestük a Kisalföld Volán Zrt-t a problémával kapcsolatban. Válaszukban jelezték: tudnak a technikai hibáról, s felvették a kapcsolatot a fejlesztő céggel, ahonnan azt a választ kapták, hogy „a forgalomirányító és utastájékoztató rendszer fejlesztői a totemoszlopok évi szoftverfrissítését és karbantartását végzik. A karbantartás alatt álló totemoszlopokat a munkavégzés idejére kikapcsolták, de egyszerre csak 2-3 oszlopot érint a kimaradás. A munkálatok előre láthatóan november végéig tartanak.”

A Volán tájékoztatása szerint emiatt több, előre nem látható meghibásodás is történt a közelmúltban, amelyek megoldásához jelenleg alkatrészre várnak. Az események összessége együttesen okozhatta, hogy az elmúlt néhány hét során akár 6-7 utastájékoztató oszlop is üzemen kívül volt. A hibák javítása azonban folyamatos. Remélhetőleg a november végi határidőre valamennyi berendezés megfelelően fog működni, addig is az utazóközönség szíves megértését és türelmét kérik.

Telefonáljunk, ha nem tudunk jegyet venni

Az automatáknál is előfordultak kisebb üzemszünetek és hibák, ám ezek jellemzően néhány órán belül elhárultak. A társaság információs rendszere szerint, a közlemény írásának pillanatában az összes győri jegyautomata megfelelően működött. Ha valaki mégis hibát tapasztalna, kérjük, szíveskedjék az automatán feltüntetett normál díjas telefonszámot (06 30 631-8365) hívni, amely a nap 24 órájában áll az utasok rendelkezésére – válaszolt kérdéseinkre a Kisalföld Volán Zrt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik