Belföld

Elpirult a CÖF arca

bajnai gordon (ingyenes, )
bajnai gordon (ingyenes, )

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) arcpirítónak tartja, hogy Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Egyesület alelnöke becsmérelte szervezetüket.

Csizmadia László és Fricz Tamás CÖF-alapítók és szóvivők az MTI-hez eljuttatott közleményükben megkérdőjelezik Szigetvári Viktor hitelességét. „Szigetvári Viktornak, mint a szocialista hazugsággyár magas rangú iparosának, hasonlóan Gyurcsány Ferenchez, több szerénységre lenne szüksége” – írták.

Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok intézkedéseire emlékeztető kampányba kezdő CÖF valójában lejáratókampányt indít Bajnai Gordon ellen. A CÖF pénzéből nemcsak több tízezres rendezvények megszervezésére, a résztvevők utaztatására, hanem 4,3 millió lejárató kampányfüzet megszerkesztésére, legyártására és kiszállítására is futja – írta.

Bajnai felkészült a karaktergyilkosságra

Az FN24-nek adott interjújában Bajnai Gordon azt mondta, „a politikában csak akkor tudni, valójában honnan indult a támadás, ha valaki a nevére veszi az akciót – ez a legritkább eset. Ezért aztán nem is érdemes foglalkozni a ‘ki lőtte ki a nyilat’ kérdéssel. A lényeg, hogy tiszta legyen az ember lelkiismerete, és gyorsan, határozottan tudjon válaszolni.”

A volt miniszterelnökkel készült interjút itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik