Belföld

Véradásra buzdítanak a tűzoltók

November 10-én véradást szerveznek a győri katasztrófavédők, hogy így segítsenek egy kollégájuk, Farkas Imre betegségének leküzdésében. A Magyar utcai Véradó Állomáson minden jószándékú győrit szeretettel várnak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság folyamatosan támogatja azon önkéntes tűzoltó egyesületeket és létesítményi tűzoltóságokat, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a megye tűzvédelmi helyzetének javításához. Jelenleg 19 ilyen szervezet működik térségünkben, közülük az egyik a Rába-Front Létesítményi Tűzoltóság, ahol Farkas Imre is tevékenykedik. Sajnos a lánglovag súlyos betegséggel küzd, társai azonban összefogtak gyógyulása reményében.

A megyei igazgatóság és a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében november 10-én a Magyar utcai Véradó Állomásra várják mindazokat, akik segítenének a bajba jutott létesítményi tűzoltón. „Farkas Imre szakmai munkája mellett kiemelkedő sportember, ezt az is bizonyítja, hogy tagja volt annak a csapatnak, amely a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége által rendezett versenyen összetett első helyezést ért el” – mondta Galumba Lajos, megyei tűzoltósági főfelügyelő. „Az ilyen és ehhez hasonló akciókat különösen fontosnak tartjuk, erre példa, hogy minden év októberében véradást szervezünk. Eddig több mint 2000 véradót sikerült megszólítanunk, és reménykedünk benne, hogy most is sokan ellátogatnak majd a Véradó Állomásra” – tette hozzá Sári Ákos, a győri kirendeltség vezetője.

A véradás helyszíne: Vérellátó Állomás Győr, Magyar utca 8.
időpont: 2012. november 10. 8:00 – 15:00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik