Belföld

Új arcok a közmédiában

mtva (közmédia, )
mtva (közmédia, )

Az Echo TV-ből és a Hír TV-ből erősít a Magyar Televízió.

A tavalyi kirúgási hullám után a jelek szerint gondot okoz a köztelevízió hírműsorainak elkészítése. Legalábbis erre utal, hogy a Hír24 információi szerint öt új munkatárs érkezett a Magyar Televízió híradójához, többségük az Echo TV-ben dolgozott korábban.

A Hírszerkesztőség létszámgondjait jelzi az is, hogy értesüléseink szerint szerződést kaptak a néhány hónapja ott foglalkoztatott gyakornokok, akik egyébként önállóan eddig még nem olvashatták föl riportjaikat. Washingtonból is új munkatárs jelentkezett az MTV Híradójában az amerikai elnökválasztásról. Csonka Judit eddig a Hír TV tudósítja volt.

A közmédiában már két éve folyik az Echo TV-sek átszipkázása, a jobboldali tévétől először a korábbi hírigazgatót, a Lomniczi-botrányba belebukott Élő Gábort szerződtették, majd Gulyás Istvánt, a csatorna egykori vezérigazgatóját is. Idén június óta ő a hírigazgató.

Gazdagodik a stáb

Az egy évvel ezelőtti elbcsátásokat elsősorban a költséghatékonysággal indokolta az akkori szóvivő, Szabó László. A Hír24 tájékoztatást kért arról, hogy hány gyakornoknak kínálnak szerződést a hír- és közéleti műsorokban, illetve hány embert vettek föl az elmúlt hónapokban? Azt is szerettük volna megtudni, hogy az új munkatársak honnan, milyen képzés után érkeznek az MTV-hez?

Íme a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztályának válasza: “A Hírigazgatóság stábja valóban gazdagodott néhány kiváló szakemberrel, hogy az M1/M2 és a Duna Híradók és a rádiós hírszolgáltatás platformjai még teljesebb és professzionálisabb tájékoztatást nyújthassanak a közszolgálati csatornák és a Híradó mobilalkalmazás nézőinek és hallgatóinak. A bővülés oka mindemellett az az örvendetes tény, hogy a következő héttől a közmédia hírműsorai további kiadásokkal jelentkeznek. A részletekről rövidesen tájékoztatjuk a sajtó munkatársait.”

Azt is szeretttük volna megtudni, hogy az újabb tervezett elbocsátás mely területeket érint és hány embert? Az alábbi válasz érkezett: “A nemrégiben kizárólag a belső hálózaton, az MTVA dolgozóinknak szóló előzetes tájékoztatás alapján a sajtóban felkapott csoportos létszám-leépítési hír kapcsán nincsenek újabb információink. A Munka Törvénykönyvben foglaltaknak megfelelő egyeztetések lebonyolítása után tartjuk időszerűnek az erre vonatkozó kérdések megválaszolását.”

A hírműsorok kormánypárti elfogultsága miatt csaknem egy éve demonstrálnak egykori köztévés dolgozók és civilek. A tiltakozókat a napokban elköltöztették az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának bejáratától.

Óriási hitelt vesz föl az MTVA

Tegnap bejelentették, hogy az MTVA 63 milliárd forint hitelt vesz fel a többi közt a Kunigunda úti székháza és gyártóbázisa megvételére. A közbeszerzést az MFB – OTP Bank – KDB Bank – Magyar Takarékszövetkezet Bank mint közös ajánlattevők nyerték.

Az MTVA azért vett fel hitelt, hogy a székház bérlésére vonatkozó “roppant kedvezőtlen 2010 előtti konstrukciót” felváltsa a bérletnél minden szempontból előnyösebb tulajdonszerzéssel, továbbá, hogy a közmédia örökölt adósságait mihamarabb rendezni tudja. Egy tavaly nyáron aláírt megállapodás alapján az MTVA-nak lehetősége nyílt arra, hogy visszaszerezze a székház tulajdonjogát és ez által megvalósulhasson a közmédiumok földrajzilag egységes, a működés költséghatékonyságát és magas színvonalát biztosító elhelyezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik