Azt kérdik, hol randevúznak mostanság a Csongrád megyeiek? Nos, erre igencsak könnyű a válasz: szombat délelőtt az egyik legfontosabb találkozási pont Szabadka piaca. Úgy tűnik: nincs olyan város, falu Csongád megyében amely legalább egy-egy családdal ne képviseltetné magát a balkáni hangulatot idéző szabadkai piaci forgatagban.
Farmer, konyak, szappan bújt a finánc elől
Idősebbek még emlékezhetnek rá: a hajdani, titói időkben még olasz piacként emlegették a város szélén, a Zomborra vezető út mentén elterülő hatalmas területet. No nem azért, mert olasz árusokkal lett volna tele, hanem azért, mert a már akkor is szabadon kalandozó „jugók” legtöbb árujukat Olaszországból hozták Szabadkára. Itt aztán megindult olyan „csencselés” amit egyetlen hatóság nem tudott követni. Nem csoda, ha azt mondták akkoriban: csak éppen koreai légvédelmi rakétát nem lehet kapni Szabadka piacán.
Mi, magyarok persze nem vágytunk efféle harci szerszámra. Aggódva ugyan az akkor még nagyon szigorú vámvizsgálattól, de nem rettenve vissza ennek kockázatától, vettünk mindent, ami csak mozdítható volt. A jugó konyak, rizses csoki, ki tudja hol gyártott márkás sportcuccok és az áhított farmer nadrág mellett a nők leginkább kozmetikumokra és ruhaanyagokra specializálták magukat. De nem volt olyan férfi hátizsák sem, aminek mélyen ne lapult volna szappan, spray vagy más, olyan encsem-bencsem, amit a hazai boltokban hiába keresett a szocialista hiánygazdálkodástól szenvedő magyar dolgozó.
Menekülve az árak elől
A helyzet mára annyit változott, hogy a hazai boltokban is minden megkapható, csak éppen nem akármilyen áron. Tessék csak befáradni bármelyik szegedi butikba vagy bevásárlóközpontba, megnézni mondjuk egy márkás téli dzseki árcéduláját. És ha idejében érkezik az orvosi segítség, akár ájulás nélkül is megúszhatják ezt a szemlélődést. Jómagam találkoztam már 100 ezer forintért kínált, dizájnolt hacukával is, és talán éppen ennek a látványa győzött meg arról, hogy újra fel kell keresnem Szabadka piacát.
Kedélyes balkáni káosz
De nem volt ez ám olyan egyszerű hadművelet. A magyar határon minden gond nélkül és gyorsan átjut az utas, sőt mi több, immáron Palicsig ingyen utazhat a nemrégiben elkészült, egyébként Belgrádig is csalogató autópályán. Ám Szabadkán már a belvárosban érezhető: a káosz kellős közepébe igyekszik, aki a piacra tart. És nem kell csalódnia. Soha nem túl könnyű parkolót találni a piac környékén, de pár napja aki kicsit késve, mondjuk úgy tíz óra környékén érkezett, az már akár egy kilométert is bolyonghatott, míg le tudta állítani kocsiját. De sebaj, hajrá, rohanj a magyar a csarnokok felé!
Mint a babiloni torony
Ezekről (kivéve a pár éve átadott új bejárati tömböt) nem igazán mondható el, hogy mindenben megfelelnének az uniós szabványnak, de még az sem, hogy az elmúlt húsz évben túl sokat költöttek volna felújításukra. De kit érdekel ez, amikor olyan árubőséggel szembesülhet, amitől szinte hanyatt esik. Miközben a kalandozó magyar megpróbálja magát bepréselni valamelyik sorba, és csak reménykedik, hogy egyszer a csarnok másik felén kijut ismét a szabad placcra, arra figyelhet fel: itt az egész Balkán összes népe a legnagyobb összhangban, szeretetben éli piacozós óráit.
Szerb mellett horvát árul, bosnyák albánnal parolázik, macedón talán épen szlovéntól veszi át az árút. Ami meg a pénzügyi szabadságot illeti: talán csak mongol tugrikban nem lehet fizetni. A mindenhez értő árusok nem csupán nyelvzsenik, akik hol magyarul, hol szerbül, de ha kell németül, angolul és törökül is kínálják a portékájukat, hanem fejszámoló művészek is. Pillanatok alatt megmondják, mibe kerül egy dzseki, ha forintban fizetünk, és mibe, ha euro, netán dinár van nálunk.
Sűrű fillér, rika forint
De szorozhatnak bárhogy is, a végeredmény megdöbbentő. Míg a magyarországi boltban – hogy egy példát említsek – a manapság oly divatos Columbia dzsekiért 40 ezret simán és rezzenéstelen arccal elkérnek (na jó: 39.990 Ft), addig egy rám méretezett efféle szépség, felszerelve minden földi jóval, 40 euróba került. Tessék csak utána számolni…
Na de ezekek nem hamisítványok? – adódik azonnal a kérdés. Feltettem én is az árusnak, aki talán a dalmát tengerpartról, talán Belgrádból, vagy csak a szomszédos háztömbből érkezett, és lett is olyan harsány kacagás, hogy azt hittem, még a farmer nadrágok is táncra perdülnek.
“Ez lenni hamisítvány? De hát fogja csak meg! Ez lenni príma anyag, kolosszális, vizet pörget, meleg, legújabb dizájn, echte török. Ez lenni rosszabb, mint az a sok ázsiai vacak, amit a magyar boltokban venni-adni?” – hallgattam a tört magyarsággal előadott mondatokat.
Partizánkodás
Az olcsóság magyarázata pedig: ő nem fizet drága bérleti díjat, alkalmazottat, vizet, gázt, villanyt, viszont tudja, hogy a sűrű fillér végül több hasznot hoz, mint a ritka forint. Amit a magyarországi kereskedőkről – harsogta az árus – szerinte nem mindig lehet elmondani.
Nem igazán akartam közgazdasági és kereskedelmi vitába bonyolódni, inkább fogtam az új dzsekit, ami valóban azóta is kedvencem, és már sodort tovább a tömeg a sportruhák felé, ahol egy adidas melegítő 5 ezer forintba kerül, a pulóver megvehető 4 darab ezresért. De ha valaki vörös csillagos partizán sapkára vágyik, netán Tito marsall képével díszített ébresztőórára, vagy kerámia libákra annak sem kell sokat bolyongania, míg árust és árut talál.
Eközben az egész piacot orrkábító illat lengi be: szerb ételeket sütnek minden sarkon, és ott is, ahol sarok sincs. Ötszáz forintért olyan méretes bucit küldhet le a torkán a vásárlásban megéhezett magyar, hogy még este is gömbölyödő hasát simogatja.
Még váci piaci buszozás is van
Szabadka híre persze nem csupán Szegedig röppen. Találkoztam egy idősebb bácsikával, aki Vác mellől érkezett, és mint elmondta, a vidékükön kifejezetten szabadkai látogatás címmel hirdetnek meg buszos társas utakat.
“Reggeltől délig a piacot nézzük, aztán meg a várossal ismerkedünk” – magyarázta egy asztalhoz telepedve az ősz férfi, akinek egyik „jugó hamburger” a másik után tolakodott a szájába, miközben sűrű pillantásokat vetett a széke mellé tett, talán nyolc tömött szatyorra.
Én pedig jó étvágyat kívántam, majd irány a rizses csoki, mert anélkül csak balga magyar tér vissza otthonába, megvettem a kedvenc spray-met (nem is egyet…) a hazai 980 forintos ár helyett 550 forintért, és mosollyal arcomon ballagtam ki a piac kapuján. Éppen olyan mosollyal, amilyennel akkor legalább több ezer ezer magyar hagyta el Szabadkát, és kocsikázott Szeged felé.
