Vádemelést javasol a Szentesi Rendőrkapitányság az ellen a két helybeli fiú ellen, akik a megalapozott gyanú szerint útonállásszerű rablásokat követtek el a Kurca parti városban – értesítette a Szeged24-et a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság.
A 16 és 17 éves fiúk még tavasszal Szentes belvárosában veréssel fenyegettek meg egy gyereket, akitől végül 5 eurót vettek el. A nyomozók már akkor is azt gyanították, hogy a bíróság által előzetes letartóztatásba helyezett tinédszerek több olyan bűncselekményt is elkövettek, amelyről akkor a rendőrségnek még nem volt tudomása. Az azóta elvégzett nyomozás megállapította, hogy a két fiú összesen hét útonállásszerű rablást követett el szintén fiatalokkal fosztva ki.
( Fotó: police.hu)
A bűnlajstromuk azonban még ennél is hosszabb: további zsarolással, garázdasággal és lopásokkal is gyanúsítják őket. A kamaszok a bűncselekményekkel alkalmanként mindössze néhány ezer forintos haszonra tettek szert.