Belföld

Csak azért is lecserélnék a Himnuszt

Csapó 2! A kezdeti nehézségek ellenére nem adja fel az MTVA : fityiszt mutat a technikának, és tovább toboroz rendületlenül.

November 8-ig, azaz még a mai napon várja az évi 70 milliárdból gazdálkodó Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) több fővárosi iskola válaszát arra vonatkozóan, intézményükkel be tudnak-e kapcsolódni a nagy Himnusz-projektbe. Négy nappal az után, hogy a Kölcsey-szerzemény legújabb, megzenésített verziójának – az eredeti tervek szerint – már a vágószobában kellene várakoznia.

Mint arról korábban beszámoltunk, az MTVA nemrég úgy döntött, újraforgatja a köztelevíziókban általában műsorzáró szignálként használt Himnusz jelenlegi verzióját. A felvételt első körben november 4-ére tervezték, de azt végül technikai okokból a stáb november 18-ra halasztotta – közölte megkeresésünkre MTVA.

Egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott – az egyik budapesti általános iskola igazgatójának címzett, MTVA által küldött – levél szerint, bár az időpont módosult, a helyszín maradt: továbbra is a Lánchíd pesti felhajtójához várják a nebulókat. Ezer főt, intézményenként 50-60 gyereket.


A nagyításhoz kattintson a képre!

A kisiskolásoknak mindössze annyi a feladatuk, hogy álljanak az MR Gyermekkórus mögött – „lehetőleg sötét kabátban” –, és maguk is énekeljék halkan a Himnuszt. Magyarul statisztáljanak és tátogjanak. A felvételen ugyanis a gyermekkórus stúdióban rögzített éneke lesz hallható, de – mint fogalmaznak – „a képi látvány miatt fontos, hogy a gyerekek is énekeljenek, illetve halkan, atmoszférikusan hallható lesz a gyerekek hangja is”. (Az új változatot egyébként Zilahy Tamás, az MTVA főrendezője jegyzi.)

A 3-4-5-6. osztályos tanulóknak – a korábbinál „barátságosabb” időpontban – vasárnap délután fél kettőtől este nyolc óráig, azaz több mint hat órán át kellene „biodíszletként” szobrozniuk a Széchényi téren. A koponyeg.hu előrejelzése szerint 8-10 fokos, esős időben. Cserébe szendviccsel, csokoládéval és meleg teával hálálnák meg a segítséget. A szülőknek sem kell aggódniuk: „a gyerekeket nagyszámú asszisztencia felügyeli majd, tehát ha bármi probléma van, azonnal tudunk reagálni” – írja az MTVA. A levelet november 6-án küldték ki, az iskolának – és feltehetően a többi oktatási intézménynek is – alig két napja volt arra, hogy összetoborozzon 50-60 gyereket, és begyűjtse a felvételen szerepelni kívánó tanulók törvényes képviselőinek beleegyező nyilatkozatát.

Nem állnak meg egynél

Korábban az MTVA Kommunikációs Irodája – szerkesztőségünknek küldött válaszlevelében – kiemelte, hogy az új felvételek belső gyártásban készülnek, azt azonban nem közölték, hogy a „belső gyártás” pontosan mekkora költséget jelent. A Hír24 információi szerint több eszközt is bérelnek a forgatáshoz, például a steadicam kamerastabilizációs rendszert. Az általunk megkérdezett televíziós szakember szerint egy ilyen forgatás nem olcsó: az operatőrök és a rendező is pénzbe kerül, ahogyan a technika sem jön ki pár ezer forintból egy ekkora köztéri produkciónál.

Arra a kérdésre, miért van szükség az újraforgatására, azt közölték, hogy „a közmédia júliusi arculatváltása óta a közszolgálati csatornákon látható és hallható felvételeket a folyamatos megújulással összhangban” cserélik le. Arról is érdeklődtünk, hogy milyen himnuszok megfilmesítését tervezik még, amire csak annyit közöltek, idézzük: „A himnikus dalok pontos számáról az év vége felé, várhatóan decemberben tájékoztatjuk a sajtó munkatársait és a közvéleményt.” Lapunk úgy tudja, hogy a Székely himnuszt és az Európai Unió himnuszát is megfilmesítenék.

Mint a mókus fenn a fán

Egy általunk megkérdezett, „projektben érintett” szülő lapunknak azt mondta: otrombaságnak tartja a megkeresést, és még csak elgondolkodni sem volt hajlandó a lehetőségen. „Nem engedtem el a fiamat, mert egy ének-zene tagozatos iskola diákjait arra kérni, hogy fél kettőtől-nyolcig ne énekeljék el a Himnuszt, csak tátogjanak, az szerintem otrombaság. Ezen kívül a fiamat is megkérdeztem, és esze ágában sincs elmenni” – mesélte az édesapa.

És nemcsak ő, kommentelőink is háborognak. Előző, ugyanebben a témában írt cikkünkhöz rengeteg hozzászólás érkezett. A többséget nem elégítette ki az MTVA válasza, és továbbra sem érti, miért kell a Himnuszt újrazenésíteni. „Hát nincsen ebben az országban más tennivaló? nincsenek hajléktalanok? nincsenek éhező gyermekek és családok? A 70 milliárdból ki mennyit vág zsebre? Ha ezt megteszik, akkor ebben az országban mindent meg lehet tenni” – írta egyikük. Egy másik hozzáteszi: „Nekem igenis tetszik a magyar himnusz Kölcsey–Erkel felállásban. Ezt nem szabadna megváltoztatni. Éhezik az ország, munkahelyek nincsenek. DE PAZARLÁS A SEMMIBŐL AZ IGEN. MEDDIG?????????????? Persze ez csak a magyarnak fáj. A világon a mienk a legszebb himnusz.”

Nem ez az első eset egyébként, hogy diákokat toboroznak és mozgósítanak különböző eseményekre. Nemrég az MSZP közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy információik szerint kis ötöst ígértek a tanárok a diákoknak, ha részt vesznek az október 23-i kormányzati megemlékezéseken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik