Belföld

Ötössel toborozzák a diákokat a Békemenetre

Ötöst ígértek a tanárok a diákoknak, ha részt vesznek az október 23-i kormányzati megemlékezéseken.

Az elmúlt napokban több információ látott napvilágot a kormányzati rendezvényekre történő iskolai mozgósításokról. A hírek abban megegyeznek, hogy a szervezők valamilyen jutalmat, többnyire „kis ötöst” ajánlanak fel részvételért – írja Kunhalmi Ágnes közleményében. Az MSZP elnökségi tagja arra hivatkozik, hogy egy hozzá is eljuttatott levélben arra tesz ígéretet egy pedagógus az adott iskola diákjainak, hogy aki bármilyen megemlékezésen részt vesz, és „ezt fényképpel bizonyítja”, az „két kis ötöst kaphat”. A szerző a levélben ezután a kormányzati megemlékezések weboldalát tüntette fel.

Nem egyértelmű, hogy milyen szintről koordinált mozgósításról van szó – mutat rá Kunhalmi Ágnes -, de az igen, hogy a Fidesz-kormánytól nem állnak távol a hasonló eszközök. Emlékeztet arra, hogy 2011. március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjén saját bevallásuk szerint fizetett statiszták álltak a miniszterelnök előtt, egy évre rá pedig a Magyar Demokrata hetilap szervezett vonattal érkező támogatókat ugyanoda. Ezekben a napokban a Rákóczi Szövetség szervez hasonló utazó tömeget a hazai megemlékezésekre.

Az MSZP szerint nem a megemlékezéssel van a gond, hiszen a nemzeti ünnepen minden diák és minden ember oda megy demonstrálni, ünnepelni, emlékezni vagy kiállni valamiért, ahová szeretne.

A baj azzal van, amikor felmerül, hogy a semleges állami oktatásban megjelent a politikai rendezvényszervezés. Amikor iskolai osztályzatot ígérnek cserébe egy rendezvényen való megjelenésért.

„Többek között ezért is tartjuk rettenetesen aggályosnak a közoktatás államosítását, hiszen ha már ma is ilyen mértékben beavatkozhatnak az iskolák függetlenségébe – már ha igazak a tömegével szivárgó hírek, jelzések –, akkor mi lesz később, amikor közvetlenül az állam tartja majd fent az összes iskolát, középiskolát, gimnáziumot?” – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik