Belföld

Ítélet születhet a Sukoró-ügyben

birosag(960x640)(20).jpg (bíróság)
birosag(960x640)(20).jpg (bíróság)

A Kúrián folytatódik a sukorói telekcsere-szerződés ügyében indult polgári peres eljárás november 13-án, Joav Blum felülvizsgálati kérelme alapján - írta a Magyar Hírlap szerdai számában. Akár ítélet is születhet ezen a napon.

Joav Blum a Fővárosi Ítélőtábla júniusi ítélete ellenében nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Az ítélet helyben hagyta a Fehérvári Törvényszék elsőfokú döntését, amely semmisnek mondta ki a sukorói telekcsere-szerződést.

A King’s City elnevezésű turisztikai gigaberuházáshoz kötődő telekcsere-szerződést jogerősen semmisnek  nyilvánította a bíróság. A döntést azzal indokolták, hogy a szerződés megkötésével a felek együttes célja a nyilvános versenyeztetés elkerülése volt, vagyis az ügyletet a jogszabályokat kijátszva kívánták megvalósítani.

Az ügyben a felperes a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt, amely azt követően fordult bírósághoz, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hűtlen kezelés gyanújával még 2009 tavaszán nyomozásba kezdett, és jelentős értékaránytalanságot állapított meg a csereügylet kapcsán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik