Belföld

Egyetemi oktatókórház lett a Fejér Megyei Szent György Kórház

Koppán Viktor

2012. 11. 07. 15:19

Székesfehérvár önkormányzata üdvözli a megállapodást, amely jelentős hatást gyakorol a város és a megye legnagyobb közintézményének fejlődésére.

A Romhányi Auditóriumban megrendezett ünnepségen jelen volt a PTE Általános Orvostudományi Karának vezetősége, Vargha Tamás államtitkár és Cser-Palkovics András polgármester. Csernavölgyi István főigazgató kiemelte: az elmúlt két évben minden intézményi szektorban megtalálták azokat a szakembereket, akik magas színvonalon, elhivatottsággal végzik munkájukat, többek között ez a körülmény tette alkalmassá és méltóvá az intézményt arra, hogy oktatókórházzá váljon.

A főigazgató előadásán elhangzott: míg 1901-es megalakulásakor a Szent György Kórház 6 épülettel, 150 ággyal, 4 orvossal és 55 dolgozóval rendelkezett, addig ma 64 épületben, 1631 ágyon, több mint 2000 fős személyzettel végzik a betegek ellátását. Az intézmény évente 50 orvostanhallgatót foglalkoztat és elindította a TÁRS programot, melynek keretében dolgozó stábjából 40 fő szakmai képzését támogatták eddig.

Kiemelte: a megállapodás folyamatos szakmai fejlődést biztosít és a kórház jövőjének egyik záloga. Szeretnék elérni, hogy a Székesfehérváron gyakorlatukat töltő orvostanhallgatók kötődjenek az intézményhez és a jövőjüket itt képzeljék el.

Miseta Attila, a PTE Általános Orvostudományi Karának dékánja hangsúlyozta, hogy elemi érdek az orvosok, ápolók utánpótlásának megoldása. Megfelelő, nyugodt körülményeket kell teremtenünk ahhoz, hogy a Magyarországon végzett személyzetet itthon tartsuk, illetve hazatérésre bírjuk – hangoztatta.

Szerinte, ha a fiatal orvosokat, ápolókat megfelelő képzésben tudjuk részesíteni és helyet biztosítunk számukra, akkor akár rövid idejű külföldi képzés, vagy munka után is dönthetnek a hazatérésről. Emlékeztetett rá, hogy a 80-as évek eleje óta létezik az egyetem oktatókórházi rendszere, amit aktualizálni kellett. Felméréseik szerint sok hallgatójuk van Székesfehérvárról és környékéről, ezért természetes volt, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórházzal ilyen megállapodás született.

Mindkét fél kiemelte, a megállapodás létrejöttében nagy szerepe volt Gógl Árpád korábbi egészségügyi miniszternek. A tervek szerint a 2013 elejétől érkező, Pécsen tanuló orvostanhallgatók gyakorlati és elméleti képzésben részesülnek a székesfehérvári intézményben.

Cser-Palkovics András úgy látja: az együttműködés jelentős hatást gyakorol Fejér megye és Székesfehérvár legnagyobb közintézményének további fejlődésére, a betegellátás minőségének javulására, és a város felsőoktatási szerepének erősödésére. Hozzátette: a város igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy az együttműködés erősödjön, és a célok megvalósuljanak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.