Belföld

A minisztérium vitázik a drogokról a TASZ-szal

kabitoszer(960x640)(2).jpg (drog, kábítószer, )
kabitoszer(960x640)(2).jpg (drog, kábítószer, )

Tényeken és tudományosan igazolt megállapításokon alapul a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ (Nemzeti Drog Fókuszpont) éves magyar országjelentése – közölte a Emberi Erőforrások Minisztériuma, vitába szállva a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) állításaival.

Ahogy tegnapi írásunkból is kiderül, a Nemzeti Drog Fókuszpont 2011-re vonatkozó jelentése szerint csökkent a heroin népszerűsége, viszont nőtt az új pszichoaktív szerek használata Magyarországon. Ugyanakkor a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) állítja: kritikus részeket töröltek a dokumentumból.

A TASZ szerint az ötvenes évek gyakorlatát idézően hamisították a tudományos adatokat, politikai célok érdekében. Állítják, hogy több olyan részt töröltek, amely a hazai drogprevenció hiányosságaival foglalkozik, illetve azzal, hogy az országnak nincs nemzeti drogstratégiája.

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma erre úgy válaszolt, hogy az országjelentést „tudományos igényességgel” fogalmazták meg. A tárca hangsúlyozza, hogy míg a korábbi kormányok semmit nem tettek a kábítószer-fogyasztás visszaszorításáért, most eredményeket tudnak felmutatni. A C lista megjelenésével például ötödére esett vissza a dizájnerdrogok miatt kórházba kerülő fiatalok száma.

A szigorítások mellett prevencióra és utógondozásra is szükség van. A kormány szerint az ezekben elért eredményeken a drogstratégia megléte vagy hiánya nem változtat. Ellentmondásosnak tartják a TASZ működését is, a tárca szerint a szervezet két éve még a szigorítások ellen küzdött, ma pedig szövegezési vitákat kezdeményez.

Mint mondták, a 2012-es országjelentéssel kapcsolatban a legelszántabb kritikusok sem éltek kritikával, ami szerintük bizonyíték arra, hogy tudományos igényességgel lett megfogalmazva a jelentés.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbra is a kiegyensúlyozott, objektív, tényeken alapuló tájékoztatást tartja feladatának, és ennek fényében véleményezte a háttérintézménye, a Nemzeti Drog Fókuszpont által készített szöveget, mint az Európai Kábítószer- és Kábítószer-függőség Megfigyelő Központjának kiküldendő magyar országjelentés tervezetét – írják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik