Az autópályakezelő szeptember második felében írt ki gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást az e-útdíj rendszer kiépítésére. A közbeszerzés ellenértéke nem haladhatja meg a 42 milliárd forintot.
Az ÁAK szakemberei a beadott ajánlatokat megvizsgálták. Az esetleges hiánypótlásokat figyelembe véve az indulókkal várhatóan a jövő hét elején kezdenek tárgyalni. A végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető. A nyertes ajánlattevővel december első felében kötnek szerződést.
Az útdíjtender technológiasemleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert megoldások egyikét sem – az egyik műholdas, a másik rádiófrekvenciás technológiát használ. Fontos kitétel, hogy a pályázóknak az elektronikus útdíjrendszer teljes körű meghonosítására kell ajánlatot tenniük. Ebbe beletartozik a tervezés, a kivitelezés, a beüzemelés, továbbá a 2022. október 31-ig tartó díjszedés és díjellenőrzés is.
Az ÁAK nem közölte az ajánlattevő cégek nevét. Korábbi lapinformációk szerint a négy vállalat a T-Systems Magyarország Zrt., a Getronics Magyarország Kft., a Kapsch Trafficom AG és a Kapsch Telematic Services Kft. párosa, valamint a Synergonhoz kapcsolódóan a China International Telecommunication Construction Corporation.