Belföld

Janics árulja a Bárkát

Kedvezményesen szabadulna meg szegedi éttermétől az interneten.

„Szeged egyik legkedveltebb étterme volt a Bárka étterem, amely most jutányos áron eladó. A hely önmagáért beszél, hiszen közel a Tisza-part, a Novotel szálló és kiváló az elhelyezkedése tömegközlekedési szempontból is. Maga az épület felújításra szorul, de ezt az ára is tükrözi. Kiváló lehetőség vállalkozóknak hiszen még mindig lehet pályázni, uniós támogatási forrást szerezni a megvásárlásához. Sőt egy különálló épületben, egyfelújított társasházi lakást is megvásárolhat hozzá, amelynek ára 8,9 M Ft. Ha a 2 ingatlant egyszerre vásárolja meg, további kedvezményre számíthat. Ha felkeltettem érdeklődését hívjon bizalommal!” – olvasható az egyik kedvelt internetes apróhirdetési oldalon.

Ahogy arról nyáron beszámoltunk a Bárka vendéglő évtizedekig az egyik legkedveltebb helye volt a városnak, ám 2002-ben be kellett zárni, mert a városképi védettségű épület elöregedett. 2007-ben jött a képbe Janics Natasa, aki bruttó 24 millió 850 ezer forintért megvette az éttermet.

A sajtó akkoriban tele volt a hírrel, hogy az olimpikon, házias éttermet csinálna az egykor népszerű helyből, és a sportolás befejezése után itt képzelné el a jövőjét. Az olimpikon menedzsere, Csonka Gábor, aki Natasa pénzügyeit kezeli, aztán idén nyáron a Szeged24-nek azt mondta: akkor jó befektetésnek tűnt a Bárka megvétele, de ahogy más sem, ő sem látta előre a közelgő gazdasági válságot, ami azonban beütött, és kiderült: nem érdemes elkezdeni a beruházást, mert az épület felújítása és beüzemeltetése 60-100 milliót emésztett volna fel, ami  “talán soha nem térült volna meg.” Másrészt Csonka Gábor elmondása szerint  miután az olimpikon férjhez ment, kisbabája született, ezzel változott a “családi koncepció” is, mely szerint Natasa a jövőjét is a sportban képzeli el. Emiatt a kettős ok miatt ajánlotta fel a kajakos a neki már terhet jelentő ingatlant nyáron az önkormányzatnak, amely akkor segítőkésznek bizonyult.

A város polgármestere, Botka László a Szeged24-nek adott nyári nyilatkozatában azt mondta: a „világklasszis  sportolónak, nyugodt körülményeket kell biztosítani” a londoni olimpiai felkészüléshez, másrészt a „ kultikus” vendéglő visszavásárlása városrendészeti szempontból  is indokolt.

Az önkormányzat Pénzügyi Bizottsága így nyáron ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett, úgy döntött: kis eltéréssel, nagyjából ugyanannyiért, bruttó 25 millió 146 ezer forintért az önkormányzat visszavásárolja a Bárkát Janics Natasától. A lépés ellen egyedül a bizottság jobbikos alelnöke, Keresztúri Farkas Csaba tiltakozott nyilvánosan.

Ősszel azonban, miután az olimpikon bejelentette, hogy távozik Szegedről és az országból is férje után, az ezzel kapcsolatban fellángolt – és ma is zajló – vitában sokan megharagudtak a sportolónőre.  Az ügyben szóba kerültek a Natasának nyújtott támogatások, így a Bárka is, melynek  adásvételi szerződését a szegedi  polgármester a küszöbön álló  aláírás helyett visszaadta az illetékes önkormányzati bizottságnak. Végül a sportolónő és menedzsere tárgyalt Botka Lászlóval, mely után azt közölték: a vendéglő az olimpikonnál marad.

Egyébként csütörtökön jár le az a határidő, amelyet a magyar szövetség adott a szerb félnek, hogy fizessenek Natasáért, felkészülési hozzájárulás címén több mint 42 millió forintot, hogy az olimpikon náluk versenyezhessen, ám eddig a hírek szerint egyetlen fillér sem érkezett a magyarok számlájára. Ahogy arról beszámoltunk: a szerb fél egyébként is vitatja, hogy pénzt kellene neki fizetnie az olimpikonért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik