Belföld

Ők álltak Bajnai mögé

Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)
Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)

A Haza és Haladás az első közgyűlésén háromtagú elnökséget választott.

Bajnai Gordon az egyesület elnöke, Szigetvári Viktor ügyvezető alelnöke lett. Az elnökség harmadik tagja Oszkó Péter volt pénzügyminiszter. Az egyesület október 18-án tartotta alakuló közgyűlését. A bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesületet az elnökség tagjain kívül tizenketten alapították.

Alapító tagok még: Balázs Péter volt külügyminiszter, Bárándy Péter egykori igazságügy-minisztere, Bitó László író-orvoskutató, Falus Ferenc volt országos tiszti-főorvos, Felcsuti Péter volt bankszövetségi elnök, Haris Éva, Kalmár Péter, Korányi Dávid, Gyurkovics Tamás, Simó György, Simon László és Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője.

Pénteken délelőtt Bajnai Gordon, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke aláírta az Együtt 2014 választási mozgalom együttműködési nyilatkozatát. A sajtónyilvános aláíráson Bajnai Gordon azt mondta, hogy a mozgalomba minden olyan szervezet jelentkezését várják, akik egyetértenek velük.

A megállapodás küldetésnyilatkozata szerint az országot gyengévé teszi az ezredforduló óta létező megosztottság. Ez és az ebből következő rossz kormányzás az oka annak, hogy Magyarország utat vesztett és mély válságba jutott. A nyilatkozat összefogást tart szükségesnek a kormány leváltása, a rezsim lebontása és a politikai korszakváltás érdekében.

 

.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik