Belföld

OTP: kevés embernek van megtakarítása

A felmérésekből kiderült, hogy az elhúzódó válság miatt sokan élték fel tartalékaikat, az anyagi pozíciójuk romlása és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság miatt pedig egyre kevesebben tervezik, hogy a közeljövőben megtakarítást indítanak.

Fél év alatt 63 százalékról 56-ra csökkent azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzügyi öngondoskodási formával – állapította meg az OTP Öngondoskodási Index reprezentatív kutatásában.

A felmérést összefoglaló csütörtöki közlemény szerint nagyon nehéz a lakosságot a hosszú távú megtakarításokra ösztönözni, áttörés csak akkor történhet, ha a makrogazdasági háttér javul, és az állam is mindent megtesz az öngondoskodás támogatásáért.

A felmérésekből kiderült, hogy az elhúzódó válság miatt sokan élték fel tartalékaikat, az anyagi pozíciójuk romlása és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság miatt pedig egyre kevesebben tervezik, hogy a közeljövőben megtakarítást indítanak. Leggyakrabban váratlan helyzetre tartalékolnak az emberek.

A tartalékok csökkenése szinte valamennyi megtakarítási formát érintette. Csupán két forma – az egészségpénztár és a START számla – esetében nem tapasztalható érzékelhető változás a 2012 első félévében végzett kutatás alapján.

Szembetűnő a csökkenés a legnépszerűbb megtakarítási konstrukció, a lekötött betét esetén, ahol tavaly nyár óta 7 százalékpontos csökkenés látható: 2011 nyarán 20 százalék, az idén tavasszal pedig csupán 13 százalék rendelkezett lekötött betéttel.

A közlemény szerint már a tavalyi októberi felmérésben is érzékelhető volt a válság hatása: enyhe mértékben csökkentek a lakosság pénzügyi tartalékai, ezzel párhuzamosan viszont nőtt a megtakarítási szándék és felértékelődtek az öngondoskodás nem pénzügyi területei, a család és az egészségmegőrzés szerepe.

Az emberek többsége továbbra is bizonytalannak ítéli meg pénzügyeit hosszabb távon. Ennek és az állami nyugdíjjal kapcsolatos aggodalmak ellenére továbbra is többségben vannak azok, akik elsődlegesen állami feladatnak tartják a nyugdíj biztosítását, de biztató jel, hogy a megkérdezettek egyre nagyobb arányban ismerik fel a saját felelősségüket is.

Az OTP Bank tavaly júliusában indította el az indexet, amelyen keresztül nyomon követhető a társadalom állapota és fejlődése az öngondoskodás terén. A kutatás a családról való gondoskodásra, az önképzéssel kapcsolatos kérdésekre, az egészségmegőrzésre és a környezetvédelemre is kitér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik