Belföld

Csendőrökkel tartana rendet a Jobbik

A bűnözés ellen demonstrált a Jobbik Kerecsenden. A megmozduláson mintegy ötszázan vettek részt. A helybeliek az ellenzéki párt segítségét kérték, mert elmondásuk szerint a cigányság egy része ellehetetleníti a falu életét.

Valami félresiklott Magyarországon, mert sokan csak a jogaikat ismerik, a kötelességeiket nem – ezt mondta a demonstráción Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere. Példaként hozta saját települését, ahol az elmúlt másfél évben kialakult helyzet után gyökeres változást hozott két mezőőr munkába állítása a külterületi lopások megakadályozására.

Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője a cigányság vezetőit hibáztatta a felzárkóztató programok kudarcáért.

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője a bűnözőknek üzent: hagyjanak fel életmódjukkal, mert semmi jóra nem számíthatnak Magyarországon.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke zéró toleranciát sürgetett a bűnözés kérdéskörében is. “Fontos lenne a csendőrség felállítása, hiszen ez minden második európai országban működik a vidék közbiztonságáért” – mondta.

A beszédek után a résztvevők felvonulást tartottak Kerecsenden.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik