Rosta Marian, a BKK Info vezetője elmondta: a csőtörés miatt a Thököly út belváros felé vezető oldaláról elterelték a forgalmat a Hungária körútra, csak a buszokat engedik át a forgalmat irányító rendőrök, továbbá az út kifelé vezető oldalán is csak egy sáv járható. Szintén csak egy sávon haladhat a forgalom a Hungária körúton az Árpád híd felől a Kerepesi út irányába tartó oldalon.
Ezeken az útvonalakon kívül nagy a torlódás a Hungária körutat keresztező sugárutakon is, így a Váci, a Mogyoródi és a Kerepesi úton is, valamint a Róbert Károly körút-Hungária körút vonalán az útszűkület előtt is. A torlódás érinti az M3-as autópálya bevezető szakaszát.
A helyzetet nehezíti, hogy a közelgő hosszú hétvége miatt egyébként is többen vannak az utakon – tette hozzá Rosta Marian.
Közlése szerint a csőtörés hajnalban történt, de információik szerint még mindig tart a törés pontos helyének feltárása, ezért még sokáig fennállhat a torlódás.
A Fővárosi Vízművek azt közölte: egy 176 mm átmérőjű vezeték tört el. A hajnalban érkezett bejelentés után munkatársaik azonnal megkezdték a vízfolyás közelében lévő vezetékek feltárását, de a sérülés pontos helyének megállapítását nehezítette, hogy több vezeték is húzódik az adott a szakaszon – tették hozzá.
Tájékoztatásuk szerint a csőtörés következtében az úttestre ugyan nem folyt nagyobb mennyiségű víz, de az útburkolatot alámosta, ezért kellett lezárni a Hungária körúton a Sportaréna irányába haladó két sávot és a Thököly út belváros felé vezető oldalát.
Közölték: a javítási munkák elhúzódhatnak, azok lezárultáig a környéken élőknek vízhiánnyal kell számolniuk.
Jelenleg Óbudán sem jó a helyzet, ugyanis egy 500 kilós rombolóbomba miatt lezárták a fél III. kerületet.