Belföld

Folytatódik a vörösiszap-per

A szeptemberi tárgyalás-sorozat után ma a másodrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a Mal Zrt. dolgozói és vezetői ellen indított büntetőeljárás.

A bíróság ma a cég műszaki igazgatóját hallgatta meg. Deák József – a legtöbb eddig kihallgatott vádlott-társától eltérően – részletes vallomást tett, melyben a vádirat valamennyi pontját tételesen cáfolta. Írásban tett vallomását felolvasva hangsúlyozta: neki súlyos lelki teherrel kell leélnie az életét, függetlenül attól, hogy miként ér véget ez az eljárás. Azóta is keresi a hibát magában, a munkájában, az általa irányított folyamatokban. Mindent végiggondolva, végigelemezve mégis arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a katasztrófát ők nem tudták volna sem elhárítani, sem kivédeni. Bár bűnösnek nem érzi magát, de osztozik a katasztrófa áldozatainak gyászában.

A tárgyalás holnap az elsőrendű vádlott meghallgatásával folytatódik. Tudomásunk szerint Bakonyi Zoltán tárgyalótermi prezentációra készül, amelyben a helyszint és a gyártási folyamatot kívánja a bíróság elé tárni.

Az előzmények közismertek: a Mal Zrt. tízes számú vörösiszap-tározója 2010. október 4-én átszakadt, és a kiáradó vörös iszap elöntötte Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – nyolc ember halála van okozati összefüggésben a katasztrófával –, több mint kétszázan megsérültek, és több száz ház vált lakhatatlanná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik