Belföld

Eltűnt egy városnyi ember Somogyból

gyerekek ()
gyerekek ()

Tizenkilencezerrel csökkent tíz év alatt – 2003 és 2012 között – Somogy népessége. Rinyaújnép a legkisebb település.

Az elmúlt évtizedben a megye 245 településéből csak 27 lakosságszáma növekedett, négyé nem változott, s 214-é csökkent – állapította meg a Somogy Online.

Az aprófalvas településszerkezet, s az ezzel járó elöregedés a kistelepülések esetében még meg is magyarázhatná az ilyen mértékű fogyást, ám hogy Somogy gyenge gazdasági helyzete is hozzájárul a népességcsökkenéshez, bizonyítja, hogy a megye tizenhat városa közül csak Zamárdié nőtt, míg Kaposváré, Igalé, Balatonföldváré, Nagybajomé és Siófoké kis mértékben csökkent. Tab és Lengyeltóti majdnem minden ötödik lakosát elveszítette tíz esztendő alatt.

Míg tíz évvel ezelőtt száz olyan település akadt Somogyban, melynek lakosságszáma nem érte el a félezer lelket, addig az idén már 119 ilyen falu akad. Jelenleg éppen egy tucat klasszikus, száz lakos alatti aprófalu található a megyében, öttel több, mint egy évtizede, és tízzel nőtt a kétszáz alattiak csoportja is.

A megye legkisebb települése most Rinyaújnép, ahol 2003 óta 28-cal élnek kevesebben, azaz 42 százalékkal csökkent a népessége – jelenleg 39-en lakják a falut. De félszáznál kevesebben élnek Libickozmán – 43-an – és Hosszúvízen – 44 lakos – is.

Szintén feltűnő, hogy míg tíz éve tíz ötezer fősnél nagyobb település volt Somogyban, addig – Balatonlelle, Fonyód és Tab jelentős népességfogyása miatt – már csak hét. A tízezer feletti városok száma egyelőre nem változott, ám ha a tendencia marad, akkor Nagyatád hamarosan kikerül ebből a körből – írja a Somogy Online.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik