Belföld

Nemzeti ünnep: Orbán vagy Bajnai?

orbán viktor (orbán viktor, )
orbán viktor (orbán viktor, )

Orbán Viktor kormányfő és Bajnai Gordon volt miniszterelnök is felszólal október 23-án Budapesten: a Fidesz elnöke a Kossuth téren, miniszterelnöki hivatali elődje a Milla rendezvényén beszél majd.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke – megerősítve a több portálon is megjelent híreket – közölte, hogy Orbán Viktor kormányfő az állami ünnepségek keretében mond beszédet a Kossuth Lajos téren. Tavaly október 23-án Orbán Viktor Brüsszelben tartózkodott, ahol részt vett az euróválság kezeléséről rendezett európai uniós állam- és kormányfői találkozón, 2010-ben viszont ugyancsak a Parlament előtti téren mondott ünnepi beszédet. A Fidesz egyelőre nem jelezte, hogy tart-e külön rendezvényt.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője október 23-án előbb Galgagyörkön, majd Püspökhatvanban vesz részt ünnepségen és mond beszédet.

Az MSZP nem tart nagygyűlést október 23-án, a szocialisták délelőtt konferenciát rendeznek az 1956-os forradalomról, illetve politikusaik megkoszorúzzák a megtorlás áldozatainak nyughelyét az Új köztemető 301-es parcellájában – tájékoztatta az MTI-t Török Zsolt szóvivő. Az MSZP a forradalom évfordulójának előestéjén, szokás szerint, Nagy Imre kaposvári szülőházánál rendez megemlékezést.

A Jobbik az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a budapesti Deák téren tartja ünnepi nagygyűlését. Az eseményen felszólal Vona Gábor pártelnök, Murányi Levente, a párt alelnöke és Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője.

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője – a város polgármesterének meghívásának eleget téve – Hajdúszoboszlón mond ünnepi beszédet október 23-án – közölte az MTI-vel Heltai László választmányi szóvivő. Az LMP meghívást kapott az Egymillióan a sajtószabadságért csoport tüntetésére is, de arról még nem született döntés, hogy azon részt vesznek-e – tette hozzá. A párt fővárosi frakciója valószínűleg a 301-es parcellában koszorúz.

Bajnai Gordon volt kormányfő beszédet mond az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) október 23-ai rendezvényén – erősítette meg az erről szóló sajtóértesüléseket Juhász Péter, a demonstráció szervezője.

A tüntetéshez – amelyet ezúttal is a budapesti Szabad sajtó úton, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartanak – a Szolidaritás mozgalom is csatlakozott, Kónya Péter, a szervezet társelnöke szintén felszólal majd. Juhász Péter az ATV-nek azt mondta: várják az Orbán-kormány leváltásában érdekelt pártok képviselőit a tüntetésre, de arra kérik őket, “a logókat hagyják otthon”, hogy a demonstráció pártsemleges maradhasson.

Október 23-án újra lesz békemenet. “Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség” – közölték a szervezők.

A Demokratikus Koalíció fővárosi rendezvényt tart: az Egyetem téren Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt kormányfő mond beszédet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik