Belföld

Kapuvári húsgyár: a dolgozók kétharmadát elbocsátják

kapuvári húsgyár (kapuvári húsgyár)
kapuvári húsgyár (kapuvári húsgyár)

A Kapuvári Húsgyár felszámolója csoportos leépítést jelentett be csütörtökön.

FRISS: Pászli Tibor tájékoztatása szerint az üzemi tanács szerdán kapott tájékoztatást arról, hogy a munkaügyi központnak 212 fős létszámleépítést jelent be a tulajdonos; ez a Kapuvári Hús Zrt. teljes állománya.

A szakszervezeti vezető megjegyezte: attól tartanak, hasonló sorsra jut hamarosan a Kapuvári Bacon Kft. is. Hozzátette: nem értik a lépést, mivel ez nagyban nehezíti a vállalatnak a  tulajdonosok által tervezett újraindítását. Ráadásul az egyik kisebbségi tulajdonos által felvetett bérvágásra alapuló mellett egy másik megmentési terv is körvonalazódik. Utóbbiról annyit közölt: ennek hátterében egy gazdatömörülés és egy adósságkezelő áll.

Zsobrák Péter többségi tulajdonost és Rimányiné Somogyi Szilviát, a megyei munkaügyi hivatal vezetőjét egyelőre nem sikerült elérnie az MTI-nek.

Szeptember közepén állt le szinte teljesen az üzem, amelynek felszámolását nem jogerősen két héttel korábban rendelte el a Győri Törvényszék. A múlt csütörtökön közzétett, október elsején jogerőre emelkedett végzéssel a bíróság elrendelte a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását, felszámolóként a Hitelintézeti Felszámoló  Nonprofit Kft.-t jelölte ki.

Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és félmilliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel.

A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. részben azonos tulajdonban van.

Korábban:

A kisalfold.hu úgy tudja, a bejelentés több mint 200 embert érint. Hogy nekik felmondanak, vagy bizonytalan időre munkaviszonyukat felfüggesztik az egyelőre nem derült ki.

A gyár régi honlapja eltűnt, helyén a felszámolóbiztos közleménye áll arról, hogy a hitelezők 40 napon belül jelentsék be követelésüket.  A kisalfold.hu  rövidhírében megemlíti, a héten további információk várhatók Kapuvári Hús Zrt. ügyében, hisz a felszámolóbiztos megkezdte az egyeztetést a gyár tulajdonosaival és vezetőivel, hogy a nagymúltú rábaközi üzem mielőbb kikászálódjon a válságból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik