Belföld

Karácsonyi ajándék: négy sáv extrákkal

24.hu
24.hu

2012. 10. 07. 09:30

Már csak kicsit kell kibírni a kellemetlenségeket, aztán „extra” útja lesz a szegediknek a forgalmas Vásárhelyi Pál utcán.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk: augusztusban kezdődött az útszélesítési munka második szakasza a szegedi Vásárhelyi Pál utcában, ahol négy forgalmi sáv épül a Kenyérgyári út és a Bakay Nándor utca között, ezen kívül megnyújtják a főgyűjtő csatornát a Kálvária térig és egy – most ideiglenes – nyomóvezeték segítségével egészen a Sancer-tóig.

Bár sok szegedi bosszúságának adott hangot több nyilvános fórumon is a terelések, a buszok útvonalának módosítása, az építkezés miatti autós torlódások, a nehézkes gyalogos közlekedésre panaszkodva: már csak pár hónapig kell kibírni a munkákkal járó kellemetlenségeket.

Az önkormányzattól és a kivetelezőtől származó új információ szerint ugyanis karácsonyi ajándékként a szegediek megkapják a város ezen forgalmas szakaszán a korszerű, négy sávos utat. Mégpedig kerékpáros „extrákkal”, ami így együtt jelentősen növeli majd a város forgalmának áteresztő képességét.

A négy sávos úton ugyanis kerékpársáv is lesz mindkét irányban. Ezen kívül a szakaszon járdát, négy autóbusz várót és húsz kerékpártámaszt is kialakítanak karácsonyra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.