A központi ünnepséget a Corpus Hungaricumnál rendezték, ahol a középiskolák és az általános iskolák legkisebbjei is eljöttek megemlékezni. Az ünnepi szónok, Cser-Palkovics András polgármester így kezdte beszédét: hosszabban szerettem volna az 1849-es eseményeket elemezni, de látva a sok gyermeket inkább hozzájuk szólok pár mondatban. Papírját összehajtva így folytatta: olyan emberekre emlékezünk, akik mielőtt elmentek otthonról puszival köszöntek egy gyermekeiktől. Tudnotok kell, hogy ők is apák, nagyapák voltak, akiknek voltak gyermekeik, nekik is voltak szüleik és később esetleg unokáik. Ők azért harcoltak, és adták büszkén az életüket, hogy ma, 2012-ben itt ünnepelhessünk a napfényben. A polgármester hozzátette: akaratuk teljesült, még mindig él a nemzet, ezért ezt soha nem feledhetjük!
A rövid szónoklat után a Rákóczi Általános Iskola tanulói adtak műsort, felidézve a kivégzett tizennégy mártír utolsó gondolatait, valamint azt, ahogy beteljesült egy korabeli jóslat, miszerint az aradi tizenhármak miatt a császári család tizenhárom tagját veszíti el.
A megfeszített nemzet szimbóluma előtt, a Corpus Hungaricum lábánál koszorúkat helyezett el a város és a megye, a történelmi egyházak, a honvédelem.
Fehérváron a nemzeti gyászról a Széchenyi Szakközép rendszeresen saját műsorral emlékezik meg a szomszédságában levő Halesz-park láncra vert madaránál. Idei műsorukkal elsősorban a vértanúk családjait, azokhoz való kötődésüket idézték meg, valamint azt a büszkeséget, boldogságot, hogy emelt fővel állhattak hóhérjaik elé, mert árulóvá, hazátlanná soha sem váltak.
Kiss Ernő e szavakkal búcsúzott el földi életétől: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük!
