„Engem senki sem szeret, nem is akarok találkozni senkivel. Nincs kedvem semmihez, úgysem vagyok jó semmiben. Egyedül akarok lenni, és hagyjál aludni. Különben is, tökre nem érdekel az egész” – hangzik el a 15 éves kamaszgyerek szájából.
Mit tehet ilyenkor a szülő? Korábban életvidám, erőtől és tettvágytól duzzadó gyermeke teljesen megváltozott. Levert, nem talál olyan elfoglaltságot, ami örömet okoz neki, szétszórt, nincs étvágya, sokkal többet alszik, mint addig, érdektelen barátaival és a korábban szívesen űzött tevékenységekkel szemben is. Ez még vajon belefér a serdülőkori válság normális lefolyásába? Vagy esetleg több annál?
Tény, hogy a serdülőkor viharos időszak. Mérhetetlen sok változás zajlik egy időben, és nem könnyű ezek között sikerrel lavírozni. Valamint nem könnyű az ebben a viharban harcolót elviselni. A kamasz persze nem érti, miért érzi magát úgy, ahogy, de nem is osztja meg érzéseit szüleivel. Így szülőként egyet lehet tenni: kivárni és elviselni; és ott lenni szükség esetén. Mivel ez az az életszakasz, amikor normálisan is jelentkeznek viselkedésváltozások (amikor az a baj, ha nincs baj), nehezen válik elkülöníthetővé a még normális az adott esetben kórostól.
Tovább olvasom! >>
