A színjátszás világtörténetében nem negatív jelentést hordoz a szegény színház kifejezés… Nem koldusok operájára kell gondolni, sem a mai játszóterek szegényházi közállapotára itt-ott. Nem. A szegény színház olyan társulati törekvéseket jelent, amelyek a színjátszás emberi/művészi alapjainak pszichológia hitelű feltérképezésére irányulnak. Az emberi arc, a test, a gesztus a mimika, és nem utolsó sorban az egymás közötti drámai kapcsolatok: szeretet, gyűlölet, rettegés, vonzalmak, vagy tébolyok alá- és fölérendeltségének aprólékos, elemző munkával megjelenített színi játékára. Játékra a szó végletes értelmében, amely nem drága és lényegfedő díszletek, rendezői ötlettelenséget takaró terek, világítások, kellékek és járások eredőjeként születik. Hanem a színpad hatalmasan üres, szinte fojtogató térében maguk a „komédiások” hozzák lére. Sok kísérletet, fizikai és lelki megpróbáltatást követően. Sok, sok drámai próba, emberi és szerepi illeszkedés és akarás eredményeként…
A szegény színház valóban a színészt, a komédiást állítja a nézői tekintet középpontjába. Az ember esendő viszonylatait a megírt drámai történetben… olyan sugárzást, fényt fakasztva, amire a bulvárszínház képtelen, – mozgósítson bármennyi anyagi erőt is a produkció megvalósítására
Ez a társulatszervezői mód ugyanis erényt csinál a szükségből: ha nincsen pénz a látványra, megmutatják a lemeztelenített embert.
Számos nagyformátumú alkotó és közösség indult el ilyen elvek ösvényén a világszínház megreformálása felé orosz-, francia-, angol-, vagy lengyelhoni teátrumokból. Közös jellemzőjük volt a drámai hatások kiérlelését szolgáló hangsúlyos színészi jelenlét és minimális díszlettér.
Hasonlatosan, mint amilyen csupasz tér fogadja a nézőket az évadnyitó előadás hevenyészett díszletterű színpadán, – mintegy jelezvén az elkövetkező játék stílusát a szegedi Kisszínházban.
A szerző a jó hatvan éve Nobel díjjal megtisztelt amerikai író, Steinbeck, darabja pedig a negyedszázaddal korábban még botrányt okozó, mára már csak könnyeztető Egerek és emberek. Egyszerű történet a köznapi emberek között ólálkodó, sorsszerűen lélektani végzet működéséről. A mellékszereplők bonyolultabb lélekrajzainak hiányával, ám erős érzelmi motivációk rajzolatával a főszereplők cselekedeteiben. A darab sztorija egyszerű: mindössze azt kerüli körbe, mi történik egy primitív észbeli adottságú behemót férfi, szegény napszámos barátja és egy többre hívatott (amerikai) déli fiatalasszony között – a maguk szőtte szeretetek vonzó-taszító csapdájában.
A külvilág hatására.
Az Egerek és emberek kiválóan alkalmas a szegényszínház elveinek kiteljesítésére: a játékszín éreztetése nem igényel többet, mint egy bokros, mocsaras folyópart, illetve egy farm pajtájának illúzióját. Így van ez a Kisszínházban is a 2012/13 évad szeptemberében.
A drámai cselekményt az amerikai dél ültetvényeit vándorló, napról-napra élő béresek, napszámosok, intézők köznapi vágyai bonyolítják. Elfojtott és feltörő érzések, hebehurgya gondolatok sivár múlt, fakó jelen és reményteljes jövő mikéntjéről. Arcok, gesztusok, csendek, ábrándozások, hallgatások, és ha már másként nem bírható, kiszakadó kiáltozások alkalomadtán.
De csak akkor.
Nem pedig már a nyitójelenet első percétől kezdve, majd folytatólagosan az előadás végéig. Itt ugyanis harsány kiáltozás uralja a színpadot. Lázas színészi sürgés-forgás és szöveghadarás. Mindenki emelt hangon gesztikulál, beszél, harsog. Nem egyszer az érthetőség rovására is, – s tán ezért, a nézőtéren akkor is nevetnek, amikor épp nem kéne.
Mert hát nem sok vígjátéki aspektusa van Steinbeck mondanivalójának e dráma esetében.
Hiába van jelen egy épp erre a (fő)szerepre kitalált, az óriás Lennie csaknem valamennyi testi és lelki jellemzőjét hitelesen megjelenítő színész, Borovics Tamás súlyos hallgatása. Hiába teljes a világra bámuló folytatólagos értetlensége, sérülékenysége és magánya. Nem hoz létre színházi varázslatokat. Körülötte mindenki ordibál. Egyetlen barátjától (George Pataki Ferenc), vagy a féltékeny férjtől (Curley Rédei Roland) kezdve, az intellektuális beütésű öszvérfogat hajtón át (Slim Kedvek Richárd). Még a félkarú öreg (Candy Rácz Tibor) is. Folytonos izgatottságukat még az egyetlen női szereplő, Danis Lídia is csak ritkán töri meg.
Ami működik az a nem túlságosan érdekes színpadi / színészi rutin. Heves gesztikulálások, gyakori mosakodások, verekedés, ingerültség, félelmek, ijedségek. Mindegyik akkor, amikor szokásos. A szöveg szerint. Valóságos drámák színészi megjelenítése és meglepetései, a lélektani töltetű csöndek nem nagyon sorjáznak a színpadon.
„A csendet a figyelő színész válaszra váró belső készülődése teszi kifejezővé. Az érző és gondolkodó színész puszta jelenlétével hat a közönségre anélkül, hogy gondolatait akár csak egy fintorral is ki kellene fejeznie…” – írta a francia színház nagy mestere J. Copeau.
Tanulságul szolgálhatna a produkció közreműködői számára.
Balikó Tamás rendező (díszlet és jelmeztervező) egeres-emberes kisszínházi ígérete a szegény színházi csöndekre láthatóan beváltatlan marad.
Ám az is lehet, a szegedi nézők nem is e helyt várják ezt el a szereplőktől.
