A kormány önálló intézményként létrehozza a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatalát – közölte a közigazgatási tárca csütörtökön. A hivatal létrehozását maga Orbán Viktor kezdeményezte, s most döntött róla a kormány.
A pénzügyi biztos jogvédő, vizsgálódó, ajánlásokat megfogalmazó, tanácsadó intézményként segíti majd a fogyasztók pénzügyi védelmét és a pénzügyi szolgáltatók (bankok, hitelintézetek) működésének kontrollálását. Emellett a biztosnak fontos szerepe lesz a pénzügyi kultúra fejlesztésében is.
A hivatal pontos feladatairól és működési rendjéről szóló jogszabályokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a KIM dolgozza ki, és néhány héten belül a kormány elé terjeszti. A pénzügyi biztost a nemzetgazdasági miniszter nevezi majd ki, de sem a miniszter, sem más nem utasíthatja őt. Teljesen független és pártatlan intézményként működik majd.