Belföld

Továbbra is kétséges a Vidám Park sorsa

vidámpark (vidámpark, )
vidámpark (vidámpark, )

Nem döntenek ma a Vidám Parkról, ugyanis visszavonták a létesítmény bezárására vonatkozó javaslatot az előterjesztők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indoklás nélkül vonta vissza azt a javaslatot, amely szerint november 4-ével véglegesen bezárnák a Vidám Parkot, és az intézmény az év végéig átadná az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

A park idény végi bezárásáról már korábban is szó volt, miután évente 50-150 millió forintot kellett betennie a fővárosnak a cég kasszájába ahhoz, hogy az működhessen. Ugyanakkor a működés leállítása – egyebek között a végkielégítések, szállítói tartozások kifizetése miatt – mintegy 490 millió forintba került volna.

Az előterjesztés egyébként kitért arra, hogy a Vidám Park műemléki játékainak – például a körhinta, a hullámvasút, vagy épp a barlangvasút – megóvásáról, esetleges üzemeltetéséről a terület jövőbeni gazdájának, a Fővárosi Állat- és Növénykertnek kellene gondoskodnia. Az állatkert évente mintegy 1 millió látogatót fogad, miközben a Vidám Parkot felkeresők száma 300 ezer körüli.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője, Horváth Csaba pénteken tiltakozott a Vidám Park bezárása ellen. Álláspontja szerint a városvezetőség képtelen működőképessé tenni Budapestet, értékeit gazdaságosan, versenyképesen üzemeltetni, fejleszteni vagy legalább megőrizni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Vidámpark bezárásával Budapest az első olyan modern európai nagyváros lesz, amelynek nincs egyetlen állandó szórakoztató parkja sem.

Közben a Wing Zrt. ingatlanvállalkozás jelezte, hogy korszerű vidámpark létrehozását tervezi Budapesten a IX. kerületben, közvetlenül a Duna-parton. A szórakoztató attrakciók mellett vendéglátó egységek, szálloda- és konferencialétesítmények, nemzetközi hajókikötő létrehozására nyílna lehetőség.

Vizsgálóbizottságokat hozna létre az MSZP

Horváth Csaba frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a 2010 októbere utáni beruházásokat, a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) busztenderét, a 4-es metró építését, a Petőfi Sándor utca felújításának „anomáliáit” tekintenék át.

A BKK busztenderét azért vizsgálnák, mert Horváth szerint a Mercedes buszokra írták ki a pályázatot és drágább ajánlatot fogadtak el. A 4-es metró ügyét azért vennék elő, mert a beruházás évek óta 71 százalékos készültségben van, a belvárosi Petőfi Sándor utca pedig pár év után megsüllyedt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik