Belföld

Erről vitáznak ma a képviselők

parlament (parlament, képviselő, )
parlament (parlament, képviselő, )

A munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges törvénymódosításokat fogadhat el a Ház.

Az e heti háromnapos ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket a szokásos interpellációs blokk követ.

A határozathozatalok listáján, az előző héthez hasonlóan most is főként gazdasági témájú indítványok szerepelnek. Döntés várható például a kormány munkahelyvédelmi akciótervében foglaltak megvalósítását célzó törvénymódosító javaslatokról.

A képviselők emellett szavazhatnak a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényjavaslatról, illetve Rogán Antal fideszes frakcióvezető azon előterjesztéséről, amely rendeletalkotási jogot biztosít a fővárosi kerületeknek a helyi környezetvédelmi feladatok meghatározására.

Az esti órákban elsőként Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsítását célzó javaslatáról kezdődik általános vita, majd Lázár János alkotmánymódosító indítványának részletes vitája következhet. Ezt követően további részletes viták kerülhetnek sorra, a képviselők így ismét elmondhatják véleményüket például az Állami Számvevőszék tavalyi munkájáról szóló beszámolóról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik