Belföld

Gyurcsány: Orbán “putyinista”

Gyurcsány Ferenc (gyurcsány ferenc)
Gyurcsány Ferenc (gyurcsány ferenc)

Gyurcsány Ferenccel közölt interjút a Die Presse. Szerinte Orbán putyinista, Mesterházy pedig máris miniszterelnöknek hiszi magát.

A vezető osztrák konzervatív napilapnak Gyurcsány nyilvánvalónak nevezte, hogy Magyarország “zsákutcában van”. Egyrészt a külföldi befektetők “messziről elkerülik” az országot, másrészt drámaian csökken a belföldi fogyasztás. Alapvető gond,  hogy Orbán Viktor “egyszerűen nem hisz az egyéni kezdeményezésben” – mondta a volt kormányfő.
A miniszterelnököt Gyurcsány “putyinistának” tartja, mert “kizárólag az állam teljhatalmában hisz”. Szerinte Orbán Viktor erős támogatottságának az a magyarázata, hogy magyar a társadalom “félig feudális”, teljesen “állam- és felsőbbséghívő”. A kormányfő Kádár Jánoshoz hasonló alkut kötött a társadalommal, amelyben az utóbbi a jólétért lemond a szabadságról.
A volt kormányfő egyetértett a riporter megjegyzésével, hogy a válság kezelésére a baloldalnak sincs “hatásos receptje”, ahogy Európában máshol sem. Szerinte a magyarországi jobb- és baloldal között addig nem lehet párbeszéd, “amíg a jobboldal autoriter és antidemokratikus politikát folytat” – hangsúlyozta.
Gyurcsány Ferenc úgy látja: a baloldali ellenzék le tudja győzni 2014-ben a Fideszt, ha szövetséget alkot. A közvélemény-kutatások szerint a DK, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Lehet Más a Politika (LMP) támogatottsága együtt jelenleg is több, mint a Fideszé. A szövetségkötés esélye ugyanakkor csak 40 százalék, mert “túl nagyok az ellentétek” – tette hozzá.

 

Volt pártja élén Gyurcsány Ferenc szerint egy olyan fiatal politikus áll, aki “valahányszor reggel a tükörbe néz, a miniszterelnököt látja benne”. Mint mondta, Bajnai Gordont azért hozta szóba egy ellenzéki szövetség lehetséges vezetőjeként, mert tehetségesnek, a választók szemében rokonszenvesnek tartja és pártonkívüli. “De ezt neki is feltétlenül akarnia kell. Még nem jutott el erre a pontra” – tette hozzá a volt miniszterelnök a Die Pressének adott interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik