Belföld

Mága Zoltán már nem vitéz

Kilépett a Vitézi Rendből Mága Zoltán csütörtökön. A hegedűművészt szombaton választották be a testületbe, és emiatt számos bírálat érte. "Szándékommal éppen ellentétes hatást értem el" - írta közleményében.

Korábban a témában:

Mága Zoltán roma hegedűművészt szombaton avatták vitézzé a fóti plébániatemplomban. Tagsága a Horthy Miklós által alapított Vitézi Rendben akkora felháborodást keltett, hogy már vasárnap hosszú nyílt levélben válaszolt az őt ért vádakra.

A zenész csütörtökön közleményben jelentette be kilépését a Vitézi Rendből. “Nem voltam elég körültekintő döntésem meghozatalakor, és szándékommal éppen ellentétes hatást értem el. Akaratomon kívül sok ember érzékenységét – köztük a családomét is – megbántottam, ezért minden körülményt mérlegelve, úgy döntöttem, hogy a mai nappal kilépek a Rendből” – írja Mága Zoltán.

A hegedűművész szerint az elmúlt években sokan megkeresték, hogy álljon egy-egy jó ügy mellé, és ezekre sosem mondott nemet. “Ma már tudom, hogy legalább egyszer, most ezt biztosan meg kellett volna tennem” – közölte hozzátéve, hogy nem keres mentséget a történtekkel kapcsolatban.

“A karitatív munka a legfontosabb területe az életemnek, ezért azonnali hatállyal lemondok a Vitézi Rend tagságáról. Ugyanakkor a Vitézi Rend tagjait sem szeretném megbántani, de szeretném, ha döntésemet mindenki megértené és tiszteletben tartaná, elfogadná azt a gondolatot, amit Kosztolányitól idézek: ki senkié sem, az mindenkié” – zárul Mága Zoltán közleménye.

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.