Belföld

Fecskeházzal a gyermekvállalásért

gyerekek (gyerekek, tanulók, iskola, oktatás)
gyerekek (gyerekek, tanulók, iskola, oktatás)

Az idei költségvetés 5,2 milliárd forintot szán az új szociálpolitikai támogatásra. Sokan viszont nem tudnak élni a lehetőséggel, mert nem felelnek meg a kritériumoknak.

Lakásszerző és lakásfenntartó javaslatokat dolgozott ki a Népesedési Kerekasztal. Az elképzelés szerint növelni kellene a legalább háromgyermekesek támogatását. A többletet aztán kiterjesztenék az egy- és kétgyermekesekre is.

Emellett javasolják a „fél szocpol” ismételt bevezetését, mely bővítésre, a kinőtt-lakás nagyobbra cserélésére, illetve használt lakás vásárlására szolgál. „Mivel a támogatási összeg nagyon alacsony, az érdemleges a „fél-szocpolt” legalább 3 /4-szocpol kell legyen” – jegyezte meg Cser Károlyné Jankovits Éva, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tanácsadója, aki hozzátette, hogy nélkülözhetetlennek gondolják országos szinten pontosítani a lakásviszonyok adatait, a lakosság lakás-helyzete, a lakásállomány összetétele, állapota és elhelyezkedése szempontjából .

A januárban bevezetett lakásépítési támogatás –az „új szocpol” csak a módosabb és a hitelképes családokat támogatja, mert csak ők tudják a lakások bekerülési költségének 6-10 százalékos finanszírozását megfizetni. A 2009-ben megszüntetett szocpolnak sokkal jobbak voltak a feltételei a Kerekasztal szerint.

A támogatás összegét az alábbi táblázat mutattja:

Úgy látják, fontos támogatni a nagycsaládosokat, hogy azok merjenek gyermeket vállalni. Mivel a közműdíj-hátralékosok száma egyre nő, ezért az lenne a megoldás, ha a lakbér és a közműdíj igazodna az egy lakásban élő személyek számához.

Egy másik javaslat szerint a fiatal házaspárok életkezdését és gyermekvállalását segíthetné az úgynevezett fecskeházak létesítése is, ezekben öt évig, alacsony lakbér mellett vállalni kellene a lakáscélú előtakarékosságot is, így a későbbi lakáshoz jutásukat is megkönnyíthetnék.

Népesedési Kerekasztalt
A Népesedési Kerekasztalt Dr. Pálinkás József, az MTA elnöke hozta létre széleskörű társadalmi együttműködés megalapozása céljából, a demográfiai helyzet javítása érdekében. Harminckét szervezet képviselőit hívta meg, a tudományos és az üzleti élet, a civil szféra és az egyházak képviselőit, akik havonta megvitatják a gyerekvállalást segítő lehetőségeket, és javaslatokat dolgoznak ki azok megvalósítása céljából. Egyik szervezője a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozatával kitüntetett, 2012. április 3-án elhunyt Kopp Mária volt,  aki többek között a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapítója is volt. A lakáshelyzet csoportjába olyan személyek tartoznak, mint Demján Sándor, Matolcsy György, Parragh László, és Semjén Zsolt.

.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik