Belföld

Áprilistól lesz fizetős a parkolás Óbudán

Fizetni kell a parkolásért Óbuda központi területein 2013. április 1-jétől, a döntést csütörtöki ülésén hozta meg a kerület képviselő-testülete.

A jogszabály értelmében jövő április 1-jétől munkanapokon reggel 8 órától 18 óráig a kijelölt övezetekben díjköteles a parkolás. Az óradíj a belső övezetben 240 forint, a külsőben 160 forint. Parkolási díjat kell majd fizetni egyebek mellett a Flórián téren; a Szépvölgyi út – Montevideó utca – Seregély köz – Seregély utca – Kecske utca – Nagyszombat utca – Végvár utca – Doberdó út – Bécsi út –- Nagyszombat utca – budai alsó rakpart által határolt területen; valamint a Nagyszombat utca – Bécsi út – Vörösvári út – Hévízi út – óbudai rakpart – budai alsó rakpart által határolt területen.

A III. kerületi állandó lakosok három különböző kedvezményt is igénybe vehetnek. A lakhelyük zónáján belül, lakásonként két gépjármű után nem kell fizetniük, a zónán kívül hivatali vagy egyéb ügyek intézéséhez pedig napi egyszer másfél óra ingyenes parkolás jár, regisztráció után. Az oktatási-nevelési intézménynél reggel 8 és 9 óra, valamint 13 és 18 óra között 20-20 percig ugyancsak nem kell fizetniük azoknak az óbudaiknak, akik regisztrálnak.

Az önkormányzat szerint a fizetős parkolás bevezetését a körülmények kényszerítették ki. A döntésnek két oka volt: egyrészt az, hogy a városhatáron nem épültek meg azok a P+R parkolók, amelyek az agglomerációból érkező gépjárműforgalmat csillapíthatták volna; másrészt a II. és XIII. kerület fizetőzónái kiterjesztésének következményei Óbudán hatványozottan érezhetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik