Belföld

Orosz nyelvi és kulturális kurzus indult a Kodolányi Főiskolán

Orosz nyelvi és kulturális kurzus indult a Kodolányi János Főiskolán. Több száz jelentkezőből hatvanat választottak ki, akik járhatnak a januárig tartó, 150 órás tanfolyamra - közölte Vizi László Tamás, a főiskola társadalomtudományi tanszékének vezetője kedden az MTI-vel.

A tanszékvezető elmondta, negyvenen Budapesten, húszan Székesfehérváron látogatják a nyelven kívül többi között művészeti, történelmi, geopolitikai ismereteket magában foglaló kurzust, köztük a főiskola hallgatói, oktatói és munkatársai. A tanfolyam ingyenes, a tankönyveket és a munkafüzeteket is térítésmentesen kapják a hallgatók, ezt a Russzkij Mir Alapítvány pályázatán nyert pénz teszi lehetővé – mondta.

Beszámolt arról, hogy a pályázati pénzből – amely a napokban érkezik meg az intézményhez – orosz vonatkozású kiadványokkal bővítik a könyvtárukat, ezenkívül rendeznek kiállítást, konferenciát, kerekasztal-beszélgetéseket és könyvbemutatókat Oroszországról. Kitért arra: az ismereteket jól tudják hasznosítani a turizmus, a kommunikáció és a közgazdász szakosok is.

Vizi László Tamás elmondta, Oroszország arra törekszik, hogy minél több russzisztikai intézet jöjjön létre a világon, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy visszaszerezzék diplomáciai pozícióikat. A kurzus emellett ráébresztheti a fiatalokat arra, hogy fontos a szláv nyelvek ismerete, többi között azért, mert Oroszország “ígéretes gazdasági partner lehet” – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik