Belföld

Kovács Árpád: Nincs IMF-diktátum

kovács árpád (kovács árpád)
kovács árpád (kovács árpád)

A Nemzetközi Valutaalap nem köti diktátumokhoz a hitel folyósítását.

Az IMF csak a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el – mondta a Költségvetési Tanács elnöke a köztévé reggeli műsorában. Kovács Árpád tudomása szerint az IMF 2,5 százalékos kamattal ad hitelt, és ez 4 százalékponttal alacsonyabb a piaci kamatnál; ez az előny jelenik meg Magyarország oldalán, ha megköti a hitelszerződést.

Miután az IMF “áll jót” helyettünk a neki kölcsönzőknél, ezért lehetnek elvárásai – tette hozzá az elnök, aki szerint a parlament tovább nyitotta a Költségvetési Tanács véleményformálási jogát a mindenkori állami költségvetéssel kapcsolatban, továbbá törvény mondja ki: a testület használhatja az MNB és az ÁSZ infrastruktúráját tudományos igényű elemzésekhez.
A jövő évi költségvetés sarokszámainak korai elfogadásáról Kovács Árpád azt mondta: a világ annyira gyorsan változik, hogy fél évvel korábban nem láthatók az újabb követelmények.

A Magyar Nemzet előzőleg arról írt, hogy a szociális ellátások faragása is témája az IMF-tárgyalásoknak. Giró-Szász András korábban azt mondta, a gyermekeknek, családoknak járó támogatások nem csökkenthetők. A Magyar Nemzet kormányzati forrásból megtudta, hogy felvetődött egy olyan javaslat, amely meghatározott összegben maximálná az egy főnek havonta kifizethető szociális támogatásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik