A Bernd Straile Tűzőrség maroshegyi laktanyája adott otthont annak a fogadásnak, ahol vendégül látta a Fehérvári Tűzultó Egyesület a Schwäbisch Gmündben , Fehérvár német testvérvárosában működő tűzoltóság delegációját. Ebből az alkalomból szentelte fel Spányi Antal megyéspüspök, azt a tűzoltó gépjárműfecskendőt, mely augusztusban került az egyesület szertárába. A német tűzoltók, nem most segítettek először, tavaly ősszel ajándékozták az első autót a tűzőrség működésének elősegítésére. A Fehérvári Tűzoltó Egyesület így már nincs olyan messze, attól hogy elindíthassa 24 órás tűzoltói szolgálatát a külvárosi laktanyában, amely azért ís bírhat nagy jelentőséggel, hiszen el tudja majd látni a területen lévő ipari park tűzvédelmi feladatait, valamint a városrész tűzoltási feladatiban is részt tud vállalni az állami tűzoltók segítségére. Varga Lajos, az egyesület elnöke arról beszélt a Fehérvár 24-nek, a tűzoltási feladatok decentralizálásank lényege a lokális jelenlétben van, hiszen a tűzörség járművei egy-két perc alatt elérik a városrész bármely pontját, míg az állami tűzoltóság a város másik végéről indulva jelentős perceket veszíthet a nagy forgalom, és a hosszú vonulási idő miatt. Az egyesület a tűzvédelmi feladatok ellátása mellett, szeretné munkahely teremtő programját célba juttatni, hiszen a szolgálat elindításával a szabadnapos tűzoltók a szakmájukon belül tudnának másodállást vállalni.
- 11:40 Magyar Péter párja pert nyert a kormánypárti bulvárlap ellen
- 11:24 Orbán Viktor felesége is kampányol Magyar Péter körzetében
- 11:19 Rablás, csalás, csőtörés, sztrájk – lemondott a Louvre elnöke
- 11:14 Börtönt kértek a kétgyermekes apára, aki lenyúlta egy meggyilkolt fiatal iPhone-ját
- 11:12 Megemelte az ATM készpénzfelvételi és vásárlási limitet, aztán eltűnt a pénze – bankkártyás csalás miatt nyomoz a rendőrség
- 11:09 Lázár János hübrisze miatt aggódnak a gazdák – Koncz Máté a Dellában
- 11:02 Megtalálhatták az írás alapjául szolgáló jelrendszert
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 10:49 Hétezer robotporszívó felett vette át az irányítást egy spanyol férfi
- 10:47 Bár az egész egészségügy válságban van, a pszichiátria helyzete a legsúlyosabb
- 10:47 Galambos Lajos szakított fiatal barátnőjével: „veszteséggel, érzelmi deficittel” szállt ki az évekig tartó kapcsolatból
- 10:45 Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés
- 10:30 Robert De Niro: Trump elpusztítja az országot, meg kell mentenünk
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
- 10:24 Változás lesz az MVM-es gázszámlákon: így tudhatjuk meg, mekkora kedvezményt kaptunk
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
- 07:43 Tóth Gabi: Rengetegszer kapom meg, hogy nekem biztos minden munkámat intézi a Fidesz. Hát, nem!
- 05:45 Pukanci? Horcsica? Batri? Teszteld, mennyire érted a felvidéki szlenget!
- 05:55 „Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 06:32 Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél
- 08:37 Ez kétharmadot jelentene – Magyar Péter az új Medián-kutatásról
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
