Sulikezdő piknikre gyűltek össze pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban a diákok. Amennyiben a piknikezéshez elé egy szelet csokoládé és fél liter víz. A kis és-nagyiskolások külön csoportokban érkeztek meg a múzeum kertjébe. Volt, aki rögtön a múzeumigazgatónak véste le üzenetét a hirdetőoszlopra, volt, aki inkább a múzeumkerti szobrokat like-olta.
Hamarosan megérkeztek a lufik is a kerület önkormányzatának jóvoltából, amelyekre kis fecniket ragasztottak, így üzentek egy-egy (r)égi sms-sel a jövőbe. Sorra írták le kívánságaikat, amit nem csak a lufikra, hanem a múzeum emlékkönyvébe is beleragaszthattak. Így, akár 25 év múlva is visszanézhetik, gyerekként mi volt az álmuk és abból mit sikerült megvalósítani.
Kívánságlista
Mint kiderült, többnyire mindenki hasonlóra vágyik. Gazdagságot, boldog életet, sikerességet szeretnének. Persze voltak rendhagyó kívánságok, mint például azé a fiúé, aki olyan életet kívánt magának a jövőben, mint amilyet jelenleg is él. Egy másik diák azt szeretné, hogy „2025-ben még mindig legyen tengeralattjárózás”. Van, aki beérné egy barátnővel, néhányan testvérről álmodoznak és akad, aki csak egy jó bizonyítványt akar.
A közel 500 lufi nagyjából egyszerre repült magasba a Nemzeti lépcsőjéről. Kivéve néhány léggömböt, amelyet gazdája a hélium miatt magánál tartotta, hogy diák társainak a Fővárosi Nagycirkusz táncos akrobatái mellett, ő is műsorral szolgáljon.
„Régi vágya a múzeumnak, hogy behorgássza a gyerekeket. Hiszen a múzeumpedagógiának az a lényege, hogyha gyerekkorba megszereti, valaki a múzeumot és imád ott lenni, akkor felnőttkorába is eljön majd, amikor a tartalmas szórakozás vonzza- osztotta meg kívánságait Csorba László a Nemzeti Múzeum igazgatója a Hír24-gyel.