Belföld

Nem enged a hatalom a tisztségükbe visszahelyezett bírák ügyében

bíróság (bíróság, ítélet)
bíróság (bíróság, ítélet)

Az Országos Bírósági Hivatal fellebbezett a Zalaegerszegi Törvényszéken hozott végzés ellen.

A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság – az országban elsőként – augusztus végén két kaposvári bíró, e hét kedden pedig egy újabb tanácsvezető bíró esetében jogellenesnek ítélte a köztársasági elnök és a Kaposvári Törvényszék 62 éves korhatár miatt meghozott felmentő határozatát, ezért mindhármukat visszahelyezte bírói tisztségükbe. Az Országos Bírósági Hivatal azonban fellebbezett, így az augusztus 23-án hozott két elsőfokú döntés nem vált jogerőssé.

Az Alkotmánybíróság július közepén mondta ki, hogy formai és tartalmi szempontból egyaránt sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket az Alaptörvény, illetve a bírák jogállásáról szóló törvény módosítása. Ez a bírák nyugdíjkorhatárát az általános nyugdíjkorhatárhoz (jelenleg 62 év) igazította. Orbán Viktor kormányfő sietve kijelentette: marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere.

Ehhez képest a szaktárca vezetője másfél hete a bírák nyugdíjkorhatárának 62-ről 65 évre emeléséről szóló módosító javaslatot terjesztett a törvényhozás elé. Az ügyet a strasbourgi európai emberi jogi, illetve a luxembourgi uniós bíróság is vizsgálja. A bíróság a brüsszeli bizottság kérésének megfelelően gyorsított eljárásban már októberben tárgyalja a kérdést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik