Belföld
balog zoltán (balog zoltán, )

Egyezkedik a miniszter a családon belüli erőszakról

Elempést is hívott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombat délutánra.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombat délutánra egyeztetést hívott össze a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával, a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség női tagozatának képviselőivel, az EMMI helyettes államtitkárával, Langerné Victor Katalinnal, valamint Szabó Tímea LMP-s képviselővel.

Kell?

A megbeszélés témája egy munkacsoport felállítása, mely megvizsgálná, hogy a Btk. szabályozása elegendő-e a kapcsolati erőszak büntetésére, valamint azt, hogy milyen egyéb eszközökkel lehet fellépni ilyen esetekben, beleértve a megelőzést, a nevelést és a felvilágosítást is.

Mint ismeretes, a parlament hétfőről keddre virradó éjjel tárgyalta meg azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozta, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Ennek érdekében a kezdeményező Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze.

A vitában felszólaló Varga István egyebek között azt mondta: “azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”.

Rükverc

“Meghajlok a hölgyek akarata előtt” – ezt Rogán Antal frakcióvezető jelentette ki, miután ő és Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is tárgyalt a Fidesz női tagozatának képviselőivel.

Rogán elmondta, korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak kezelésére a Btk.-ban számtalan tényállás található, így egy új, önálló passzus önmagában nem lenne segítség. A Fidesz képviselőnői azonban azt hangsúlyozták, hogy ezzel is több eszköz állna rendelkezésre a probléma megoldásához.

“Az, hogy százezer nő odaáll valami mellé, világossá teszi, hogy ez egy társadalmi ügy. (…) Tisztelettel meghajlok a hölgyek akarata előtt” – jelentette ki a politikus, aki ezért azt javasolja a Fidesz-frakciónak, támogassa a népi kezdeményezést, és szavazzon rá igennel hétfőn az Országgyűlésben. Rogán Antal megjegyezte, a felesége is világossá tette, ha nem gondolkodik el a probléma megoldásán, akkor ő is részt fog venni olyan célú demonstrációkon, hogy a Fidesz-frakció vegye komolyan a kezdeményezést.

A Miniszterelnökségen tartott “rendhagyó nőnapról” Orbán Viktor miniszterelnök egy pár perces videót is feltöltt a Facebook-oldalára.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.