Belföld

Győr-Pozsony: se busz, se vonat a szlovák fővárosba

Győrből Bécsbe, illetve Budapestre közvetlen vonatjáratokkal eljuthatunk, de mi a helyzet Pozsonnyal? Az infrastruktúra adott, mégsincs közvetlen kapcsolat a megyeszékhely és a szlovák főváros között. Alig háromnegyed óra lenne a menetidő vasúton.

„Rég utaztam vonaton, de a sors úgy hozta, hogy ismét el kellett látogatnom Pozsonyba. Nem gondoltam volna, hogy Győrből kénytelen leszek előbb Bécsbe vagy Budapestre felutazni, mivel csak onnan jutok el közvetlenül a szlovák fővárosba. Tudtommal Hegyeshalomtól Rajkáig villamosított vasútvonal van kiépítve, Rajka pedig szintén összeköttetésben van Pozsonnyal. Miért nincsenek közvetlen járatok? – kereste meg kérdésével a Győr24-et olvasónk.”

Észrevétele helytálló, s a témával a Győr megyei sajtó is sokat foglalkozott az elmúlt egy évben. A két város közötti közlekedésnek nagy érvágás volt, amikor a Volán is megszüntette a Budapest és Pozsony között közlekedő járatát, mely Győrön át haladt keresztül. Mostanra gyakorlatilag semmiféle összeköttetés nincs, ami a közösségi közlekedést illeti. Autóba szállunk, stoppolunk vagy teszünk egy elegáns kitérőt vonattal, sajnos más megoldás nem maradt. Utánanéztünk, hogy vasúton miként érhetjük el Pozsonyt.

Az Elvira menetrend-adatbázis bécsi és budapesti átszállásokat kínál fel, nagyjából 3-4 órás utazással. Ez persze finoman szólva bizarr, hiszen Győr nagyjából 60 kilométerre fekszik légvonalban a szlovák várostól és természetesen a menetjegy szempontjából sem mindegy, hogy teszünk-e 130 kilométeres kitérőket az átszállás miatt vagy sem.

A megoldást a Hegyeshalom-Rajka-Pozsony vasútvonal jelentené, az infrastruktúra tehát adott a járat közlekedéséhez. Nem csak Győrből, de például Szombathelyről, Sopronból is elérhető lenne a szlovák főváros, hiszen a GYSEV által nemrég átvett Szombathely-Csorna-Hegyeshalom vonalon a szerelvények tovább haladhatnának Rajka felé, hogy átkeljenek a határon. Ráadásul a zöld-sárga vasúttársaság az említett vonal teljes villamosítását tervezi, melyről korábban már olvashattak a Győr24-en.

A várható intézkedésekről a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot kérdeztük. Megtudtuk: a felek több alkalommal tárgyaltak a műszaki akadályok elhárításáról. „A GYSEV bemutatott egy menetrend tervezetet Hegyeshalom-Pozsony viszonylaton, mely öt pár vonatot tartalmaz, a Szombathely-Pozsony vonalon zágrábi csatlakozás lehetőségével. A szlovák szakminisztérium ugyanakkor jelezte, hogy e teljesítményeket vasúti közszolgáltatásként nem kívánja megrendelni” – közölte a szaktárca.

„Az üzemeltetést a társvasút üzleti alapon hajlandó biztosítani, ha a kiadásokat a GYSEV vállalja. A legutóbbi, márciusi találkozón a szolgáltatók több feladatot is meghatároztak, ennek nyomán költségkalkulációt készítenek és áttekintik a vonatközlekedés műszaki megfelelőségének hatósági feltételeit. A vasúttársaságok vizsgálják a Regiojet szlovák vasúti magánvállalat bevonásának lehetőségét is.”

Megtudtuk továbbá, hogy az Európai Unió 2,8 millió euróval támogatja a szlovák közlekedési tárca és a GYSEV részvételével megvalósuló SETA (South-East Transport Axis) nemzetközi projektet. A fejlesztési terv a Bécsen és Pozsonyon, majd Burgenlandon, Alsó-Ausztrián és Nyugat-Dunántúlon keresztül az adriai kikötőkig húzódó közlekedési folyosó korszerűsítését célozza. A felek megállapodásuk szerint ezt is figyelembe veszik.

A kétoldalú tárgyalások azonban szlovák parlamenti választások és a GYSEV Zrt-nél történt vezetőváltások miatt átmenetileg megakadtak. Júliusban a magyar tárgyaló felek áttekintették az előzményeket, a korábbi kétoldalú egyeztetéseken előterjesztett menetrend-tervezet. A magyar szándék változatlan volt: az érintettek továbbra is sürgetik a Hegyeshalom–Pozsony vasúti összeköttetést. A projekt jelentősége miatt a GYSEV Zrt. ismételt kapcsolatfelvételt kezdeményezett a szlovák partnerekkel. A szlovák személyszállító társaság augusztus elején érkezett válaszlevelében megerősítette, hogy Győr-Pozsony vasúti kapcsolat számukra is fontos. A költségekhez nem tudnak hozzájárulni, de a témában további egyeztetéseket javasolnak. A felek várhatóan a közeljövőben folytatják a tárgyalásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik