Belföld

„Széljobber pöcsök” miatt nem lesz zabatüntetés Gyurcsánynál

gyurcsány ferenc éhségsztrájkol (gyurcsány ferenc, dobrev klára, molnár csaba, éhségsztrájk)
gyurcsány ferenc éhségsztrájkol (gyurcsány ferenc, dobrev klára, molnár csaba, éhségsztrájk)

Elmarad az éhségsztrájkoló Gyurcsány Ferenc mellé szervezett piknik. A szervezők a „teljes humortalansággal” és az „elszaporodó” szélsőjobbosok megjelenésével indokolták az esemény lemondását. Ennek ellenére „kinéznek” a Kossuth térre.

A Facebookon meghirdetett „Nagy Zabálást” péntektől tartották volna a Kossuth téren, ahol Gyurcsány Ferenc vasárnap óta koplal a Parlament előtt. A tervek szerint szombaton „Dőzs zsúrt”, vasárnap pedig „Nagyebédet” akartak tartani a téren, de végül ebből nem lesz semmi. A szervezők ugyanis a Facebookon bejelentették: az esemény elmarad.

A szervezők indoklása szerint „a teljes humortalanság és az esemény falán kellemetlenül elszaporodó széljobber pöcsök miatt”  nem tartják meg a pikniket. Ugyanakkor közölték: „aki akar, menjen oda majszolgatni fél 7-re, Bélával kinézünk mi is”.

Gyurcsány az előzetes választási regisztráció bevezetése ellen tiltakozik három párttársával együtt a Kossuth téren. Szerinte a drámai helyzet drámai reakciót kíván. „Amit csinálunk, az nem játék. Aki kételkedik, az jöjjön, és csinálja velünk együtt!” – mondta az exkormányfő a Hír24-nek.

A végül elmaradt Nagy Zabálással kapcsolatban Gyurcsány ezt mondta: „Felőlem akár levetíthetik itt nekünk a Nagy zabálás című filmet is, nem vesszük fel ezt kesztyűt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik