Belföld
jobbik-tüntetés-fehérvár (jobbik-tüntetés székesfehérváron)

Fehérváron békés volt a tüntetés

Nagy Zoltán

2012. 09. 09. 07:00

Megtartotta Magyar Élet Menetét a Jobbik központi vezetése Mező Balázs székesfehérvári elnök szervezésében. A magyar királyok sírhantjai feletti üzenetük a magyarságért való összefogásról szólt.

Nem igaz, hogy nem voltak otromba megjegyzések a demonstráció ideje alatt, annyi viszont biztos: a Jobbik csendben, méltósággal vonult végig Fehérvár belvárosa körül.

Négy szónoka és egy kicsit hosszúra sikeredett körmenete jellemezte a tüntetést. A Jobbik felszólalt a korábban regnáló MSZP és az utódhatalom ellen és azok elszámoltatása mellett.

Morvai Krisztina EP képviselő saját személyes tapasztalatai alapján bírálta az ígéreteket „szerte szóró” Fidesz-kormányt a kivándorolt magyar munkavállalók és hallgatók miatt. Éljen meg nálunk egy unió-béli középosztályos német azzal a tudással, amivel az Isten megáldotta, s rögtön rádöbben, nem fair, amit ránk erőltetnek – mondta Morvai Krisztina. A képviselő elmesélte egy veszprémi diák mostani történetét: egy kormánypárti politikus bácsi tett látogatást egy tanévnyitón. A tanítók nagy idegesen rendezték a gyerekek sorait úgy, hogy a legszebb gyerekek lehessenek a politikus bácsi körül, a legjobban öltözöttek, és a legjobban viselkedők. Ez a magyar politika jellemző kettőssége: más, amit láttatni akar – mondta Morvai Krisztina.

Nekem különös megtiszteltetés, hogy szólhatok ma itt, mert nagyszüleim itt éltek, én Székesfehérváron unokáskodtam, és kötődöm ehhez a szakrális városhoz – kezdte Gaudi Nagy Tamás. A kötődésem kötelez, hogy ne fogadjam el az elszámoltatás ígéreteit a valóssággal – emelte ki a képviselő.

Egy rendezvényre, ami a magyar életet védi, eljönni bátorság – kezdte Vona Gábor pártelnök. Idejutottunk! Nem egyszerűen arról van szó, hogy a saját pátriámért, szeretteimért, nemzetemért kiállok, hanem áldozata leszek a besúgóknak, a lefigyelőknek. A veszélye is megvan, hogy megszűnik a munkahelyem – emelte ki Vona.

A menet átvonult a városon. Zászlaik miatt – ami a Jobbik zászlaja – időnként felkorbácsolva az érzelmeket: a Belváros egyik cukrászdájához közeledő demonstrációt meglátva az egyik nagyszülő határozott menekülésre szólította fel unokáit az Virágóránál, hogy az életüket mentse. A következő másodpercekben egy végtelenül jámbor, zászlókat tartó menet vonult el mellettük, s az unoka szemében ott volt a megválaszolatlan kérdés…

Ha demokráciáról beszélünk, akkor az ilyen felvonulásnak helye van. Békés volt és a legkevésbé sem gyűlölködő, hanem egy demonstráció, egy kis létszámú tüntetés.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.