Belföld

Fesztiválozik a közmédia

A legjobb meséket keresi a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a közmédia napján: a vállalkozó kedvű gyerekek és fiatalok a Millenáris parkban mondhatnak mesét, amelyet rögzítenek.

Kapcsolódó cikkek

A nagy mese elnevezésű kezdeményezés keretében 10 és 15 óra között várják az MTVA munkatársai a 6 és 17 év közötti fiatalokat, akik 5 perces régi vagy új mesékkel vehetnek részt a pályázaton – tájékoztatta az MTVA az MTI-t.

Várják mindazokat, akik szeretik a meséket és szeretnek mesélni, ha fantáziájuk segítségével fordulatos, tanulságos vagy éppen vicces saját történetet tudnak mondani. Azokra is számítanak, akik mások által írt mesét adnak elő, legyen az népmese, műmese vagy klasszikus mese.

A pályázat a közmédia napja után is folytatódik, a jelentkezőknek október közepéig kell beküldeniük hanganyagukat.

A saját mese kategóriában beérkezett pályaműveket egy “meseszakmai” zsűri bírálja el neves alkotók részvételével, a már létező mese kategóriájában pedig főként előadói készségeket vizsgálnak. A beérkezett pályaművekre az interneten lehet majd szavazni, így a közönség is kiválaszthatja az új mesék közül a kedvencét.

A nagy mese-program eredményhirdetése karácsony előtt lesz.

A tervek szerint az új mesék kategóriájának fődíjas alkotásából a MOME animáció szakos hallgatói készítenek rajzfilmet, emellett a legjobb 20 új meséből mesekönyvet is szeretnének kiadni. A már létező mese kategóriájának győztesével pedig 12 mesét rögzítenek és tűznek műsorra. A nyertes és a közönségdíjas emellett értékes ajándékokat is kap.

A mesemondás mellett számos interaktív és színes program várja az érdeklődőket az első alkalommal tartandó közmédia-napon, amelynek D. Tóth Kriszta és Gundel Takács Gábor a házigazdája.

A 10 órakor kezdődő, Együtt vagyunk! szlogenű rendezvényen az érdeklődők részt vehetnek a Magyarország, szeretlek! játékban, a kisebbeket egyebek mellett arcfestés és kézműves foglalkozások szórakoztatják, a parkban pedig az olimpiáról hazatért sportriporterek invitálják játékos vetélkedőre a gyerekeket.

Tizenhárom órától bemutatkozik a Duna ősszel induló új tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva. A Teátrum mellett felállított közvetítőkocsiban bárki kipróbálhatja magát rádiós hírolvasóként, betekintést nyerhet a rádiózás világába és élőben láthatja a Kossuth Rádió adásfelvételét a tavi színpadról. A rendezvényen bemutatkozik az M1 szeptemberben induló új Család-barát magazin című műsora, emellett a közönség beszélgetéseket hallhat például Bencze Ilonával, Huszárik Katával, a Béres családdal és Bodrogi Gyulával.

Az MR Szimfonikusok 19 órától lépnek színpadra; a Szimfonik Live 2.0 című produkcióban közreműködik Péterfy Bori, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), a Heaven Street Seven (HS7), a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Neo, a Kistehén, a Hősök, a Vad Fruttik és a Compact Disco.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik