Belföld

Már készül a lovaskultúra-tanterv

iskola(430x286)(1).jpg (iskola, )
iskola(430x286)(1).jpg (iskola, )

Megszereztük a még nem nyilvános kerettantervekről szóló rendeletet. A gyerekek harmadáról elfeledkezett az oktatási tárca.

A jövőben egyrészt a humánminiszter által rendeletben kiírt – mindenféle jóváhagyási procedúrát mellőző – központi kerettantervek alapján kell dolgozniuk az iskoláknak, vagy az iskolafenntartók saját kerettantervet próbálnak elfogadtatni az állammal, ez azonban sokszázezer forintba kerül nekik.

A rendelet melléklete felsorolja a miniszter által kiadásra kerülő kerettanterveket. Lesz egy ilyen az általános iskola alsó, egy a felső tagozatára, egy-egy a 4, a 6 és a 8 osztályos gimnáziumra, illetve a szakközépiskolákra. Ezek mellett van néhány tagozatos kerettanterv is. Az alsóra kizárólag dráma és tánc tagozatra, így nem tudni, mi lesz az ének-zene, vagy a testnevelés tagozattal működő iskolákkal (hacsak be nem nyújtják a külön engedélyeztetési dokumentumokat és az annak megfelelő vaskos pénzeket). Felsőben pedig kizárólag matematika, életvitel, és természettudományi gyakorlatok tagozatot képzel el a rendelet. Igaz, Kaposi József OFI-főigazgató a múlt heti tanévnyitó konferencián megemlítette, hogy már készül a családi életre nevelés, a sakk, a pénzügyi kultúra és a lovaskultúra tananyag is.

Talán még érdekesebb, hogy eltűnhet a középiskolák humántagozata, legalábbis központi tanterv erre nem készült. Hiányzik a rendeletből az oktatáspolitika által egyébként eddig szorgalmazott és a köznevelési törvényben szereplő egész napos iskolai és Híd-programokra, valamint a kéttannyelvű iskolákra, vagy a sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozó intézményekre vonatkozó kerettanterv is. Ha mindezt összevetjük, azt látjuk, hogy a közoktatásba járó diákok 30-35 százalékára nem készül kerettanterv.

A jövőben az alsósoknak 25-27, a felsősöknek 28-31, a középiskolásoknak 32-35 órájuk lesz hetente. Ebből öt testnevelés, és egy erkölcstan.

Részletesebben a kerettantervi rendeletről az FN24-en olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik