Belföld

Színre lépett a Roma Gárda

Ahol támadás vagy fenyegetés éri a kisebbségeket, ott megjelennek – ígérte a csoport vezetője. Azt viszont cáfolta, hogy fegyverek vásárlására gyűjtenének.

Megalakult és színre lépett a pécsi Roma Gárda. A szervezet vezetője, a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenc a Dunántúli Naplónak elmondta: a cigányok, a zsidók és minden egyéb kisebbség érdekében kívánnak fellépni. Ahol támadás vagy fenyegetés éri őket, ott megjelennek, és fenntartják a rendet addig, míg meg nem érkeznek a rendőrök – adta hírül a bama.hu.

A lopásért elítélt, büntetett előéletű férfi ugyanakkor cáfolta, hogy fegyvervásárlásra indítottak volna gyűjtést, a hír szerinte félreértésen alapul. A Pécsi Cigányok Egyesülete együttműködési megállapodást kötött más szervezetekkel, többek között a mohácsi kisebbségi önkormányzattal és a Magyar–Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel.

Az utóbbi vezetője azt mondta, három-négyszáz tagjuk van, országszerte toboroznak, és hat-nyolcezer új belépőre számítanak.

Bagó Ferenc gyakran frissített Facebook-oldalán dokumentálta azt is, ahogy gyertyagyújtással és virággal emlékezett meg a gyilkosság áldozatává lett Bándy Katáról egykori lakóhelye előtt. Mint Bagó írja, szívből sajnálja, ami történt a pécsi pszichológusnővel, de attól, hogy a bűncselekmény elkövetője cigány, még „nem okolható a többi roma”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik